Orbán Viktor, miniszterelnök, 2020. március - Fotó: OV közösségi oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mindezt Arató Gergely a Demokratikus Koalíció politikusa olvasta ki a legfrissebb adatokból. szörnyűséges és mintegy felelőtlen az Orbán-kabinet, amiért súlyos árat kell majd fizetnie minden magyar embernek. Csak jelezzük abban a “fekete könyvben” ami az Orbán rendszer bűneiről fog szólni ez vastagon szerdett bekezdés lesz.

Orbánék addig erőltették a kínai vakcinát, míg túlhúzták a magyarokban a bizalmatlanságot – Nem propaganda kell, hanem megbízható, unió által jóváhagyott védőoltás! – jegyzi a Demokratikus Koalíció politikusa.

A DK szerint ugyanis: A Központi Statisztikai Hivatal kérdésére  január végén még a megkérdezett magyarok majd’ 40%-a mondta, hogy beoltatná magát a koronavírus ellen.

Február elejére viszont már  – szintén a KSH adatai szerint – két százalékkal kevesebben válaszolták, hogy felvennék a védőoltást.

A Demokratikus Koalíció szerint egyértelműen a pánikkormány számlájára írható a magyarok fokozódó bizalmatlansága.

Az, hogy erővel átvitték a kínai vakcina magyarországi használatát, érthetően nem fokozta az emberek kedvét az oltás felvételéhez, mert nem hisznek a kínai vakcinák megbízhatóságában.

Mi, európai magyarok oltáspárti közösségként felszólítjuk a kormányt: csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltás használatát engedélyezzék, mert az emberek egészsége nem lehet semmiféle mutyi, propaganda, vagy politika kérdése!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: