Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán teljes újkori politikáját ugyanarra a sémára építette mint Trump. Ha tetszik szolgai módon másolta az amerikai elnök ideológiáját. Ma azonban mérlegre kerül, mennyire is állja ki ez a stratégia az idő próbáját.

Ha Trump bukik – a fej halála után elenyészik a test is, így Orbán is.

Az a helyzet hogy a Trump tábor által vezetett új ideológiai vonal próbája volt ez az elnökválasztás – hiszen az az új fajta jobboldali politika (a populista jobboldaliság) melyet Orbán és az egész jobboldal majmol létjogosultsága került megítélésre.

A kérdés az volt főként, úgy bukik el ez az irány mint a Tony Blair féle harmadik utas szociáldemokrácia (ami az elején rendkívül sikeres volt, később azonban a baloldal válságához vezetett – idehaza is), vagy táptalajt fog az új idolgóia.

Erre az ideológiára épül a Pesti TV is, valamint a HírTV megmondóemberei is ezt akarják itthon meghonosítani. Amikor a tények már teljesen lényegtelenek, csak az ellenfél idiótaként való feltüntetése és átlátszó de agresszív mondatokban a saját igazunk szajkózása a cél.

Ez a vezér ideológiája a teljes magyar jobboldalnak. A bevándorlás, vallás és családpolitika kérdéseiben. Az ideológia valójában egy jobboldali populizmus, becsomagolva vagyány, odamondogatós karaktergyilkoló stílusba.

Ma amerika eldöntötte, hogy megmarad ez az irány, ám választókat már nem tud vonzani akkora mértékben, mint amikor ez politikai innováció volt.

Egész egyszerűen nem működik a populista jobboldaliság az USA-ban és egészen biztos, hogy ezek után itthon sem fog. Kérdés az persze, hogy Orbán magától képes lesz.-e megújjulni, vagy Trumphoz hasonlóan megbukik.

Mi az utóbbira tennénk nagyobb téteket.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Néma csend lett: Az MSZP elnöke sarokba szorította Orbánékat a parlamentben (+videó)

„Fektessenek a tudásba, az összeszerelés felől tereljék a kutatás és fejlesztés felé a magyar gazdaságot, számolják fel a piacot agyonnyomó korrupciót, és válogassák meg,...

Pataky Attila gyakorlatilag szerelmet vallott Orbánnak

Pataky Attila, az Edda Művek együttes frontembere, exkluzív interjút adott a Mandinernek, ahol nyíltan beszélt az őt ért kritikákról, a földönkívüli élet létezéséről, a...

Tragikus adatokkal ált elő Dobrev Klára

Az árakban az első, a bérekben az utolsó helyre került Magyarország az elmúlt 13 évben Európában – mondta a DK árnyék-miniszterelnöke szombati online sajtótájékoztatóján. Dobrev...