Megosztom másokkal is:
  •  

3286 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 71 413 főre nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek száma. A halálos áldozatok száma megint kiemelkedik:

Meghalt 65 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1699 főre emelkedett, 17 953-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 51 761 fő.

Az aktív fertőzöttek 27 százaléka, az elhunytak 34 százaléka, a gyógyultak 28 százaléka budapesti. 3753 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 267-en vannak lélegeztetőgépen – közölte a koronavírusról tájékoztató kormányzati honlap pénteken. 15 638 teszt készült, ezek 21 százaléka lett pozitív.

Tegnap 2194 új fertőzöttről és 56 halálos áldozatról számoltak be.

Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy hétfőtől kötelező maszkot viselni az éttermekben és a szórakozóhelyeken is, továbbá elhangzott, hogy a gyarapodó mintavételek miatt újabb 200 mintavételi egységet nyitnak meg az országban.

Mint az korábban kiderült, ehhez medikusok segítségét kérik, pontosabban a fogorvosi kar dékánjának levele alapján az egyetemistákat nem megkérik, hanem kijelölik a feladatra.

Olyan hallgatókat keresnek, akiknek van jogosítványuk, és legalább kétéves vezetői gyakorlattal rendelkeznek. A karnak 40 negyed- és ötödéves hallgatót kell kiállítania a feladatra. A dékán azt kéri, jelentkezzenek, akik megfelelnek ezeknek a feltételeknek.

Szerdától érvényesek a karanténfajtákkal kapcsolatos új szabályok. Ezek értelmében már 150 ezer forinttal is büntethető az, aki megsérti a hatósági házi karanténban érvényes korlátozásokat, egy nap legfeljebb 600 ezer forint bírságot lehet kiszabni fejenként.

A változtatás eredményeként a külföldről történő belépéskor nem kell külön közigazgatási határozatba foglalni a hatósági házi karantén elrendelését, hanem azt – a törvény erejénél fogva – automatikusan meg kell kezdeni.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Magyarországra érkezőknek a határellenőrzést végző rendőrrel kell tudatniuk, hol kívánják teljesíteni karanténkötelezettségüket. Belépés után közvetlenül oda kell utazni, az utat csak egészségügyi, műszaki, vagy – tömegközlekedési eszközzel történő utazás esetén – menetrendi okból szakíthatja meg. Ha hazaért, a rendőrtől kapott matricát fel kell ragasztania az ajtajára.

Amennyiben rendelkeznek megfelelő eszközzel, egy úgynevezett karanténszoftvert is le kell tölteniük. Ennek segítségével a rendőrség ellenőrizheti a hatósági házi karantén betartását, nyomon követhetik, hogy az illető elhagyta-e a kijelölt lakást.

Fotó: Magyarország Kormánya

Hétfőtől az ellenőrzések tekintetében új világ kezdődik, aki nem hord maszkot, azt büntetni kell. Aki nem hordja a maszkot, nem csak saját, hanem a mások egészségével is játszik.

 

Forrás: Telex

Kiemelt kép: Orbán Viktor közösségi oldala

 


Megosztom másokkal is:
  •