Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Blikk információi szerint rendőri akció zajlik a budapesti, Erzsébetvárosi önkormányzat épületében.

A kèszenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentés alapján lopás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás során a mai napon a rendőrök eljárási cselekményt végeztek a Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzata épületében.

A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség az eljárásról bővebb tájékoztatást nem ad – közölte a rendőrség lapunkkal.

Frissítés: Úgy tudni, egy DK-s képviselő irodájában lévő számítógépen bitcoin-bányát üzemeltethettek, legalábbis a Telex információja ez.

A civilben matematikus Borka-Szász Tamás információink szerint már be is jelentette lemondását önkormányzati képviselői helyéről.

Frissítés 2:

A DK közleményt adott ki az ügyben, melyből kiderül:

A rendőrség a mai napon áramlopás miatt tartott házkutatást a VII. kerületi önkormányzat épületében. Az ügy érintettje Borka-Szász Tamás, a DK VII. kerületi önkormányzati képviselője lehet – fogalmazott közleményében a párt.

A történtek következményeként Borka-Szász Tamás azonnal lemondott önkormányzati képviselői mandátumáról és kilépett a DK-ból – közölte a párt.

Blikk.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

„Kártyavárként omolhat össze a rendszer”, ha Karácsonyék mintapere győz a bíróságon

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere, egy friss sajtótájékoztató keretében bejelentette, hogy a Fővárosi Önkormányzat a mai napon jogi lépéseket tesz a szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos, jogellenesnek...

Kést rántott egy idős nő Orbán Viktor születésnapján

Csak úgy áradt a keresztényi szeretet a szentmisén. A Gulyáságyú Média hírportál beszámolója szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) eljárást kezdeményezett egy idős nő ellen, aki...

Újabb adóemelést jelentett be a kormány – sokaknak fog fájni

A 2024-es esztendőre szóló adócsomagot benyújtotta a kormány - értesült a HVG. Ezt az új intézkedést sokan kormányzati megszorítócsomagként értékelhetik, mivel számos területen érinti a...