Megosztom másokkal is:
  •  

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap reggel a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt a vírushelyzetről, a védekezés lépéseiről…p
A miniszterelnök arra a kérdésre, hogy tudjuk-e tartani a lépést a járvánnyal, határozott „Tudjuk”-kal felelt.

„Nekünk elegünk van már a vírusból, de a vírusnak még nincs elege belőlünk” – mondta.

Úgy látja: „Nehéz időszakon vagyunk túl és nehéz időszak előtt állunk, mert a vírus gyorsabban fertőz, mint korábban.”

Megfogalmazása szerint a védekezés lépcsőzetes, egyik lépés követi a másikat, ebbe beletartozik, hogy megnyitották a vidéken felépített járványkórházat is.

„Amíg nincs vakcina, addig a védekezésé a főszerep” – mondta. Dicsérte a magyar virológusokat, akik miatt, mint mondta, „meglehetősen biztonságban” érzi magát szellemileg. Elmondta, hogy a szakemberek előrejelzése szerint a legmagasabb fertőzöttségi szám 200 000 lehet, ekkora tömeg ellátásához 16 000 kórházi ágy szükség, valamint 800–1000 lélegeztető gépre lehet szükség. A kormány megduplázta a számokat, s úgy készül, hogy a tudományos előrejelzések megduplázódása esetén is legyen kapacitás.

Ismét beszélt arról, hogy minden korábbinál nagyobb feladat hárul az orvosokra, ápolókra, esetükben az átvezénylés elkerülhetetlen. Ennek pedig, különösen a családosok esetében, senki sem örül. De nincs más mód.

„A második hullám hosszabb és nehezebb lesz” – fogalmazott, majd beszélt arról is, hogy történelmi adósság is volt az orvosok bérével kapcsolatban. Elmondta, a kormányon belül is folyt vita arról, hogy a mostani válságszülte nehezebb gazdasági helyzetben, amikor a munkahelyek védelme, a bérszintek megőrzése a cél, jól időzített—e ez a bérfejlesztés.

Az Orvosi Kamara új vezetőségével egy bizalmi alapon nyugvó, jó tárgyalást folytattak, amelyben megállapodtak a béremelésről és arról, hogy kivezetik a rendszerből a hálapénzt. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy nagyon fontos a kamara jó működése, mert a kormány az egészségügyben csak a jogi jellegű kérdésekben tud dönteni, az erkölcsiek az Orvosi Kamara szerepe döntő.

A kormányfő bejelentette, hogy egységes egészségügyi munkajogviszonyt hoznak létre az egyházi, állami és az önkormányzati egészségügyi intézményekben, egyszersmind speciális egységes szabályrendszert, mert jelenleg nyolc-tíz fajta különböző jogviszonyban állnak orvosok. Tájékoztatásul hozzátette, hogy a kormány megduplázza a költségvetésben az orvosi fizetésekre rendelkezésre álló összeget.

„Nem minden orvost érint azonos mértékben a változás, valaki jobban, valaki kevésbé jobban jár. Nincs egységes szám, a kormány a Kamara által kidolgozott javaslatokat fogadta be” – fogalmazott.

Forrás: infostart.hu

 


Megosztom másokkal is:
  •