Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Orbán-rezsim a kezdetektől hadilábon áll a teszteléssel, holott a tömeges koronavírus-teszt nagyban segít visszaszorítani a járvány terjedését, mint azt több ország példája megmutatta tavasz óta.

Most a legújabb rendelkezések szerint már a közvetlen kontaktok ingyenes tesztelését is megszüntették, sőt, a háziorvos már mintavétel nélkül dönthet úgy, hogy koronavírus-fertőzöttnek nyilvánítja a beteget.

Müller Cecília tisztifőorvos pedig a napokban úgy nyilatkozott, hogy az iskolások esetében az osztálytárs kontaktszemélynek számít, a szülő viszont nem.

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány tudatosan szüntette meg a kontaktok tesztelését, hogy mesterségesen alacsonyan tartsák a hivatalos esetszámokat.

A statisztikával való trükközés azonban szimpla csalás és nem felelősségteljes megoldás.

Mi, európai magyarok továbbra is felhívjuk a figyelmet: a hatékony védekezéshez tömeges és ingyenes tesztelésre van szükség, mert csak így lehet megfékezni a járvány terjedését.

Az Orbán-rezsimnek el kellene jutnia oda, hogy hiába nyernek papíron számháborút, ha a valóság gyökeresen más, és ezzel a magyar emberek is tisztában vannak.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: