Fotó: JUNO Investing
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bár a kosarunkat szinte forintra ugyanannyiért tölthetjük meg most, mint egy hónappal ezelőtt, a kép csalóka: két és fél éve nem mértünk akkora éves áremelkedést a hazai hipermarketekben, mint most augusztusban. A három vizsgált hazai hipermarket mindegyikében legalább 10 százalékkal emelkedett a Privátbankár Árkosár ellenértéke; a vizsgált termékek felénél két, az alma esetében három (!) számjegyű az áremelkedés.

Az élelmiszerárak az elmúlt hónapokban mind a KSH, mind pedig a Privátbankár.hu rendszeres felmérései szerint magasan az átlagos infláció felett emelkednek. A hivatal legfrissebb adatai júniusról szólnak (a júliusi adatokat holnap, azaz kedden publikálják), eszerint a 2,9 százalékos átlagos éves inflációhoz 7,8 százalékos élelmiszerár-növekedés társult; a Privátbankár Árkosár-felmérése júliusban 5,5 százalékos éves áremelkedést mutatott ki.

 

 

Hogy az élelmiszer-árak ilyen mértékű emelkedése milyen káros társadalmi következményekkel jár, arra laptársunk, az mfor.hu – az Árkosáron alapuló – elemzése mutat rá: a bérek és a nyugdíjak vásárlóereje közötti olló nemcsak egyre szélesebbre nyílt az elmúlt 10 évben, de a társadalom alacsonyabb jövedelemmel rendelkező rétege gyakorlatilag semmit nem tudott előrébb lépni egy évtized alatt sem, amennyiben a legfontosabb fogyasztási termékeiket tartalmazó kosarat vizsgáljuk.

Több mint 13 éve tartó felmérés-sorozatunk augusztusi adatgyűjtése 7-én történt, ekkor jártuk végig 3 hazai hipermaket-lánc egy-egy egységét, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára az előző hónaphoz és tavaly augusztushoz képest.

Kétszámjegyű áremelkedés – mindenhol Ha a havi adatokat nézzük, akár még örülhetnénk is: háromból két hipermarketben csökkentek az árak júliushoz képest, egyedül az Auchanban mértünk 5,5 százalékos áremelkedést. Az átlagár így gyakorlatilag nem változott, 10 forinttal marad el a kosárérték az előző havi történelmi csúcstól.

Tavaly augusztushoz képest viszont igen jelentős áremelkedést jelent az, hogy most 21 927 forintért tudtuk megpakolni a bevásárlókocsit. Ez nem egyetlen áruház kiugró áremelésének a következménye: mindenhol kétszámjegyű áremelést tapasztaltunk éves összehasonlításban.

Az Interspar 10, a Tesco 11, az Auchan pedig 14,5 százalékkal lett drágább egy év alatt.

 

 

A múlt havi akciók elmúltával a tojás ára is sokat emelkedett júliushoz képest, 28 százalékkal többet kellett most fizetnünk érte.

Éves összehasonlításban a banánnál, a krumplinál és a chipsnél mértünk 10 százalékot meghaladó árcsökkentést, rengeteg terméknél viszont 10 százalékot meghaladó áremelést találtunk tavaly augusztushoz képest. Az áremelkedést az alma vezeti: most már 133 százalékkal többe kerül, mint egy évvel ezelőtt, ráadásul a kínálat is erősen beszűkült. Két áruházban 600, egy áruházban pedig 900 (!) forint volt a legolcsóbb alma.

30 százalékot meghaladó éves áremelkedést mértünk a tojásnál, 20 százalék körülit a kávénál, párizsinál, a cukornál, a Túró Rudinál és a tejfölnél is. Mindemellett több mint 10 százalékkal drágább idén az ásványvíz, a kóla, egyes tömény szeszesitalok, a margarin, a sajt, az étolaj, a tea és a kávé is, mint tavaly.

A házilag befőzött baracklekvár egyelőre luxusnak tűnik: a Tesco 999 forintért adta a sárgabarackot, az Auchan és az Interspar pedig 1399 forintot kért kilójáért.

Forrás: Privátbankár

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: