Fotó: magyarnemzet.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Amióta kirobbant az index-balhé, és a szerkesztőség tagjai nagy számban benyújtották a felmondásukat, mindenki azt találgatja, hogy együtt marad-e a gárda, indtanak-e új portált, vagy egyenként keresik a boldogulás útját – ami egyben azt is jelentené, hogy az a szellemiség, ami az indexet működtette, elenyészik (aminek van, aki örül, másokat szomorúvá tesz)

Eddig csak szóbeli ígéretek, illetve közösségi médiás posztok utaltak arra, hogy vannak tervek az újraindulásra. Bizonyos értelemben az idő csapdájában vannak a volt indexesek, mert ugyan fontos lenne mihamarabb elindítani az új portált (hogy az index-sztori ne fakuljon el), ugyanakkor a munkaügyi szabályok miatt többségük még a felmondási idejét tölti, ami korlátozza a mozgásterüket.

 

 

Most egy nyomot találtunk, ami már konkrétan abba az irányba mutat, hogy tényleg lesz új index. A cégnyilvántartás szerint ugyanis alig pár napja, július 31-én hozták létre a Van Másik Korlátolt Felelősségű Társaságot, melynek alapítója Kárpáti Márton, aki az index.hu munkatársa volt a legutóbbi időkig.

A neve már nem szerepel az impresszumban, vagyis őt már nem kötik a felmondás alatti korlátozások. Az ügyben aktív Kárpáti neve alatt tehát gond nélkül jelenhettek meg a napokban az indexesek új portáljának előkészítésére vonatkozó bejegyzések, melyek egyértelművé tették, hogy “lesz másik”.

 

Forrás: Privátbankár

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: