Márki-Zay Péter - Fotó: Amerikai Népszava
Megosztom másokkal is:
  •  

NINCS MÉG EGY EMBER MAGYARORSZÁGON, AKIT ANNYIAN SZERETTEK, MINT BOGDÁN LÁSZLÓT

Pénteken Cserdiben jártunk Bogdán László temetésén, egy tucatnyi vásárhelyivel együtt. A temetés után megtörtént az átadása a faji erőszakra, roma gyilkosságokra emlékeztető festménynek, a községháza hátsó falán – László még a vírus előtt Beer Miklós atyával és velem szerette volna hivatalosan átadni, mély fájdalmam, hogy erre nem került sor.

Bogdán Richárddal, László legfiatalabb testvérével és az özveggyel meglátogattuk Laci otthonát is – a gyászban is lélekmelengető volt testvérében felismerni az ismerős hangot, az ismerős tekintetet…

Ahogy az emberiség jövőjébe vetett hitemet erősítette, hogy Amerikában kétszer is megválasztottak egy fekete elnököt Obama személyében, úgy büszke vagyok a magyar nemzetre, amiért a mélyen gyökerező előítéletek ellenére oly sokan tiszteltük és szerettük BOGDÁN LÁSZLÓT. A közösségi oldalakon kapott hihetetlen mennyiségű tetszésnyilvánítás, az előadásain vagy most a temetésén megjelenő emberek száma azt mutatja, hogy a MAGYARSÁG IGENIS SZERETETTEL FOGAD EGY CIGÁNY SZÁRMAZÁSÚ KÖZÉLETI SZEREPLŐT.

Közös feladatunk, hogy az egymilliós magyar roma közösségben megtaláljuk és támogassuk az új Bogdán Lászlókat!

 

Forrás: Dr. Márki-Zay Péter közösségi oldala

 


Megosztom másokkal is:
  •