Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Ma hajnalban elment egy igaz barátunk, egy szakmailag felkészült, nagyszerű politikus, Dr. Csákabonyi Balázs.

Nyolcvanhárom éves volt, kaposvári otthonában, családja körében töltötte élete utolsó időszakát.

Csákabonyi Balázs tanítóként kezdett el dolgozni, azután népművelő lett, de szakmai karrierje csúcsát jogászként érte el. Ügyvédként dolgozott, kollégái bizalmából kilenc éven át a Somogy Megyei Ügyvédi Kamara elnöki tisztségét is betöltötte.

A Magyar Ügyvédi Kamara országos fegyelmi főmegbízottjaként lelkiismeretesen foglalkozott az ügyvédek ügyeivel.

Az 1994-es országgyűlési választáson Kaposvár város képviselőjének választották. Nagy elkötelezettséggel képviselte választóit.

A fogadóórákon ügyvédi tudását is felhasználva minden panaszosnak igyekezett segíteni. Az Országgyűlésben közjogi és büntetőjogi tudásával elérte, hogy többször bizottsági alelnöknek, az MSZP-frakció Közjogi kabinetvezetőjének választották.

Meggyőződéssel támogatta a nyugdíjasok ügyét. A Magyar Nyugdíjasok Országos Szövetsége alelnökeként az Országgyűlésben több, a nyugdíjasokat érintő kezdeményezést tett.

Csákabonyi Balázs szakmai felkészültsége, emberi tisztessége, lelkiismeretes képviselői munkája példa lehet valamennyiünk előtt.

Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük! – írja közleményében az MSZP.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Nem csitul a Hadházy-Magyar csörte: Hadházy most Magyar Péter támogatóiról is szólt

A Diákhitel Központ szerződéseit érintő botrány ismét reflektorfénybe került, miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a 2021-es KEHI-jelentést. A jelentés több szerződést is kifogásol, melyek 15...

Mi történt?! – Orbán Viktor hivatalosan is a “gyurcsányi útra” lépett

Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban adott interjújában bejelentette, hogy a kormány megduplázza a családi pótlék összegét, amely 2009 óta változatlan. A lépésre a Demokratikus...

Ökölbe szorul a kezed: Ilyen undorító dolgot már rég csináltak a Pesti Srácoknál

Kroó Zita, a Pesti Srácok műsorvezetője egy olyan megjegyzést tett, amely súlyosan meggyalázta Karsai Dániel emlékét, aki életének végén a méltósággal meghozott döntésekért küzdött. Kroó...

Magyar Péter ízzé-porrá zúzta Orbán reggeli bejelentéseit

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, élesen reagált közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szokásos Kossuth Rádiós interjújára, amely a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorban...

Itt nézheti vissza Magyar Péter első brüsszeli felszólalását

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, felszólalt az Európai Parlamentben, ahol az európai és különösen a magyarországi élelmiszerinfláció súlyos hatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az...

Katasztrófa vár Orbánékra: Az utolsó reményük épp most foszlik szerte-szét

Magyarország kormánya évek óta azzal próbálja ellensúlyozni az egyre súlyosbodó munkaerőhiányt, hogy tömegesen toboroz vendégmunkásokat távoli országokból, mint a Fülöp-szigetek, Indonézia, Mongólia vagy Kirgizisztán. Az...

Hadházy megint előszedte Magyar Pétert: Na ez probléma!

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy interjúban ismét elővette azokat a szerződéseket, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A politikus...

Orbán majd beledöglik a kormányzásba: Már látható jelei vannak

Megfeszülnek, küszködnek, erölködnek és lassan lassan beledöglenek. Így jelemezhetnénk Orbán Viktor országlását és kormányzását. Gyakorlatilag minden érv megbukott amellett, hogy a Fidesz képes kormányozni. Persze...