Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  • 151
  •  
  •  
  •  

Kórházba szállították Peter Pellegrini szlovák miniszterelnököt szombat éjjel magas lázzal járó felső légúti fertőzés miatt – közölte a szlovák kormányhivatal vasárnap.

Betegsége miatt ideiglenesen a kormányfő összes programját lemondták.

Peter Pellegrini egy héttel a február 29-re kitűzött parlamenti választások előtt került kórházba. Vasárnap egyebek mellett a szlovák közszolgálati televízió egyik vitaműsorában szerepelt volna.

Megbetegedésének hírét a miniszterelnök maga is megerősítette a TASR szlovák hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a légúti fertőzés már hetek óta gyötri.

Pártja, az Irány (Smer-SD) a legutóbbi felmérések szerint nagy eséllyel nyerhet a szombati voksoláson, a választások előtt két héttel nyilvánosságra hozott egyik utolsó felmérés szerint a voksok 21,6 százalékára számíthat.

Az MVK ügynökség ezen közvélemény kutatása a második helyre a jobboldali Egyszerű Emberek és Független Személyiségek mozgalmat (OLaNO) hozta 12,3 százalékos eredménnyel, a harmadikra pedig 11,5 százalékkal az önmagát nemzeti, keresztény és szociális értékek mentén meghatározó radikális pártot, a Kotleba – Mi Szlovákiánk Néppártot (Kotleba – Ludová strana Nase Slovensko).

(MTI)


Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  • 151
  •  
  •  
  •  
  • 151
    Shares

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here