Juszt László gyakorlatilag lefasisztázta Orbán jobb kezét – Ön egyetért vele?


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  • 1K

Az, hogy Kósa Lajossal kapcsolatban a szellemileg retardált jelzős szerkezet jut az eszembe, azzal nyilván nem vagyok egyedül…

 

Az, hogy Kósa Lajossal kapcsolatban a szellemileg retardált jelzős szerkezet jut az eszembe, azzal nyilván nem vagyok egyedül. Én még azt is hajlandó lennék elfogadni, hogy az alábbi mondattal semmi rosszat nem akart mondani, miközben ormótlanul zsidózott. „Az antifasiszták összeálltak az újnyilasokkal, a zsidók kénytelenek voltak, vagy lehet, hogy jól is esett nekik a nyilas vitézt megszavazni a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésbe”.



 

Csakhogy Kövér, aki méltán szellemi partnere megtoldotta a mondanivalót:

“A fiatal nemzedéknek a következő időszakban nemcsak a magyar nemzetépítő politika stafétabotját kell majd átvennie, hanem szembesülnie kell a nemzettagadás egyre erőszakosabb politikai és szellemi képviselőivel is, … a nemzettagadók számára fontos a nemzet közösségének tagadása, ezért tekintenek politikai veszélyforrásként minden egyéb természetes közösségre, mint amilyenek a család vagy az egyházak.”

Ha még nem felejtették el a néhány hete felavatott emlékművet, s az ott elhangzott beszédeket, akkor nem túlzás kijelenteni: gőzerővel épül a rasszista, fasiszta rendszer, amely a két világháború között egyszer már katasztrófába vitte az országot. – írja Juszt László legfrissebb bejegyzésében.

 








Csak annyit fűznék hozzá, ami nagyon elszomorító, hogy ami itt történik az egy az egyben az 1930-as évek retorikája…

 


Forrás: Juszt László közösségi oldala / BalraMagyar

 

 


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  • 1K
  • 1K
    Shares

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük