Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Na már most. A jogállamiság a jog alapján felépített rendszer. A becsület alapján lehet jogot alkotni, de a jogrendszert nem írhatja át egy új becsület ha már egyszer a becsület alapján íródott.

“A jogállamiság Magyarországon nem jogi, hanem becsületbeli kérdés” – jelentette ki Orbán Viktor tegnap késő este a finn miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján. A nemzetközi kapcsolatok nem arra épülnek, hogy egyik ország sértegetheti a másikat, hanem a kölcsönös tiszteletre – mondta a miniszterelnök. Szerintünk mondjuk Orbánnak halvány lila fogalma sincsen a becsület szó jelentéséről!

“Amikor kérdőre vonnak bennünket vagy megkérdőjelezik a magyar jogállamiságot, akkor belelépnek a becsületünkbe, és javaslom, ezt jól fontolják meg” – ezt mondta tegnap késő este Orbán Viktor az EU soros elnökségét betöltő finn miniszterelnökkel, közösen tartott sajtótájékoztatóján a Karmelitában, mert „mi nem voltunk olyan szerencsések, mint a finnek, minket a II. világháború után megszálltak, és itt több, mint negyven évig diktatúra volt”, és a finnek talán nem értik, hogy “a jogállamiság Magyarországon nem jogi, hanem becsületbeli kérdés” – jelentette ki Orbán Viktor.

Előtte ugyanis Antti Rinne azt mondta, hogy a találkozójukon Orbán Viktorral arról is beszélt, hogy az EU-s pénzek kifizetését a jogállamiság elveinek betartásához kötnék, és az EU-s bővítés egyik fő szempontja is a jogállamiság lenne.

Rinne arról is beszélt a sajtótájékoztatón, hogy egyre több uniós tagország ért egyet azzal, hogy az EU-s költségvetésben a jövőben vegyék figyelembe a finanszírozásban a klímaváltozás elleni intézkedéseket, a migrációra adott választ és a jogállamiság betartását.
A nemzetközi kapcsolatok nem arra épülnek, hogy egyik ország sértegetheti a másikat, hanem a kölcsönös tiszteletre – fogalmazott Orbán Viktor válaszul.

Egy finn újságíró kérdésére Orbán Viktor a sajtótájékoztatón fake news-nak nevezte, hogy a vejéhez EU-s pénz jutott. “Ön nem mond igazat, ez fake news” – jelentette ki Orbán Viktor.

A finn miniszterelnök általánosságban válaszolt: ha valakik nem tartják be a közös szabályokat, szankcióknak kell következnie.

Forrás: ATV / BalraMagyar

 

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: