Orbán Viktor - Fotó: OV közösségi oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A vicces majd az lesz, mikor megindul a belső harc a hatalomért és az utódlásért…

Hogy Orbán minden ellenőrzés néküli hatalomra törkszik, az már régóta világos (vagy világosnak kell lennie) mindenki számára.
Hogy Orbánt a minden ellenőrzés nélküli teljhatalom elérésében csak számára balszerencsés külső körülmények akadályozhatják meg, az is egyértelmű.

Ezen most már nem is érdemes jajongani. Azon kell elkezdeni gondolkodni, hogy miképpen lehet normalizálni a helyzetet Orbán bukása után. Hogy lehet normális(abb) gazdasági, társadalmi, közigazgatási állapotokat teremteni.
Hogy lehet az elorzott köztulajdont visszaszerezni és a magyar gazdaságba visszahelyezni, a lehető legkevesebb megrázkódtatással.

A kormányfő már egyetlen személyen keresztül érvényesíteni tudja akaratát a legfontosabb állami cégek, köztük az ország egyik legnagyobb vállalatcsoportja, az MVM felett.

A kegyelemdöfést is megkapta a héten a Zöldolaj BB Zrt., holott két évvel ezelőtt még nagy jövő előtt állt. Történt ugyanis, hogy a Mátrai Erőmű augusztus 6-án pályázatot írt ki biomassza beszállítására, és egyből ki is zárta e céget a tenderből.

A jelentkezők ugyanis természetesen nem állhatnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt. Márpedig a hitelezők két hónappal ezelőtt megindították a felszámolási eljárást a biodízelt és biomasszát előállító vállalat ellen; ennek előzménye egy két évvel ezelőtti adóhatósági intézkedés volt. A többségi amerikai tulajdonos megpróbálta ugyan kölcsönnel kisegíteni leányvállalatát, ám az adóhivatali inkasszók okozta fizetési nehézségek továbbgyűrűztek.

A 2015-ben még hatmilliárd forintos árbevételű Zöldolaj tavaly már az egymilliárdos forgalmat sem érte el, így most gyakorlatilag megadta magát. Éppen akkor, amikor Mészáros Lőrinc a Mátrai Erőműben birtokon belülre került, és megkezdte a potenciális beszállítók felvásárlását. A Zöldolaj vagyona kétmilliárd forint körül van, padlóra kerülve alighanem olcsóbban is megszerezhető.

Akár szimpla piaci folyamatnak is lehetne tekinteni mindezt, ha a történetben nem bukkannának fel folyton-folyvást állami szereplők. A Zöldolajat még a szocialista kormányzás idején alapította másokkal együtt az a Bártfai Béla, aki az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára volt. A cégbe az állami Magyar Fejlesztési Bank is vitt tőkét. Bártfai 2008-ban kiszállt ugyan a Zöldolajból, ám vezérigazgatója lett a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetségnek, amelynek a Mol is tagja.

A Mol a Zöldolaj által előállított biodízel meghatározó felvásárlója volt. Maga a Zöldolaj pedig a Mátrai Erőmű visontai ipari parkjában működik, és eddig az erőműnek adta el az olajgyártás melléktermékeként keletkező biomasszát. A Mátrai Erőműben jelenleg is kisebbségi tulajdonos az állami MVM Magyar Villamos Művek, amelyben Bártfai 2016 májusától egészen idén május végéig felügyelőbizottsági tag volt. Nagyjából addig, amíg felesége, Bártfai-Mager Andrea a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter nem lett. Ebben a minőségében augusztus elsejére már 31 állami vállalat tulajdonosi jogait gyakorolhatja közvetlenül, köztük az MVM-ét.

Szisztematikusan építkezik tehát Orbán Viktor, ahogy a választások után az egyik szokásos rádióinterjúban fogalmazott, átalakítja a kormány agyközpontját. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag közvetlen – egész pontosan egyetlen személyen keresztüli – irányítást valósít meg azokon a területeken, ahol a legtöbb hatalom és pénz összpontosul.

Ez történik a jobboldali média belső hatalmi harcaiban vagy a budapesti városirányításban, valamint az állami vállalatok esetében is. Utóbbiak eddig egyrészt a minisztériumok, illetve miniszterek között váltottak ki torzsalkodást, így Lázár János és Seszták Miklós között, amikor Bártfai-Mager még kormánybiztosként kapta meg azokat a területeket – például a nemzeti közműveket –, amelyeket Orbán kivett a túlságosan megerősödött Lázár kezéből. Másrészt maguk az állami cégek is versengtek az irányítói pozícióért: a nemzeti közművállalat a megalapítása óta zavarta az MVM vezetőinek ambícióit, hiszen a rezsicsökkentést egyebek között az MVM-csoport vaskos profitja tette lehetővé.

Ráadásul az állami cégek jelentős részénél még a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő is közbeékelődött az orbáni politikai akarat és a végrehajtói szint közé. Habár annak élén Orbán vejének üzlettársaként Szivek Norbert vezérigazgató igazán kipróbált embernek számít, ha más nem is, de az adminisztratív előírások mindenképpen akadályozhatták a gyors érdekérvényesítést. Ezért a vagyonkezelőt kiürítették, Sziveket – miként azt a HVG már júniusban előre jelezte – menesztették, a legfontosabb állami cégeket pedig a kormányfő alá helyezték.

Ide került tehát a méretében a Moltól és az Auditól csak orrhosszal lemaradt MVM-csoport, valamint az NKM Nemzeti Közművek, amelyek így együtt már a (negyedrészben ugyancsak állami) Mol erejével vetekszenek, legalábbis ami a vagyont és az árbevételt illeti. A négy évvel ezelőtti rezsicsökkentés persze leapasztotta ezeknek a cégeknek az eredményességét, ám azóta ilyen kegyben nem részesítették a fogyasztókat. A veszteségeket pedig az állami szabályozás könnyen kiegyensúlyozhatja.

Az MVM-csoporthoz tartozó paksi atomerőmű mellett az ugyancsak pénzben dúskáló Szerencsejáték Zrt. szintén Bártfai-Magerhez került. A miniszter gyakorolja a tulajdonosi jogokat a MÁV, valamint a Volán-társaságokból létrejött regionális vállalatok fölött is. A közlekedési portfólió akár kényelmetlennek is tűnhet, mert ki óhajt 20-30 kilométeres sebességgel döcögő vonatokkal vagy lepukkant Volán-buszokkal foglalkozni. Ám ha azt is tekintetbe vesszük, hogy a kormány 2020-ig 1500 milliárd forintot akar vasútfejlesztésre költeni, mindjárt megéri a tűz közelében lenni.
A megvalósításra kiírt tendereket rendre Mészáros Lőrinc cégei, valamint a Duna Aszfalt és más, a kormányhoz közel álló vállalkozások nyerik.

A rossz hír a következő: Orbán nem fogja átadni a hatalmát. Idézet tőle: „Képzeljék el Magyarországon, amikor a parlament beperelné a magyar miniszterelnököt hatáskörtúllépés miatt, és akkor a bíróság el is ítélne. Meddig tudnék én hivatalban maradni, tisztelt Hölgyeim és Uraim?”
Tusnádfürdő 2014.

Forrás: HVG / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: