Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Eredményes és gyümölcsöző beszélgetést folytatott egymással Donald Trump amerikai elnök és Orbán Viktor.
„Dodóra már a Reszkessetek betörőkben felfigyeltem, azóta követem a pályáját, hihetetlen, hogy milyen hosszú ideje tartja a szintet. Tiszteletreméltó, mekkora harcot vív azért, hogy megszüntesse az Obamacare-t. Mi is próbálunk kizárni embereket az egészségügyi szolgáltatásokból, de hát ő egy vérbeli profi, utolérhetetlen. Félszavakból is megértjük egymást. Amikor elkezdtem, hogy „Putyin beleavatkozik…” ő befejezte, hogy „…a választásokba”, felnevettünk, de magasztos pillanat volt.” – nyilatkozta Orbán, Magyarország miniszterelnöke nemsokkal a találkozó után.

A két vezető között nagy volt az összhang, Trump is tanácsot kért Orbántól, például arról, hogy hogyan védje meg Amerikát egy zsebkendőnyi kerítésdarabbal, illetve, hogy tulajdonképpen hány milliárd dolláros hitellel lehetne még jobban igába hajtani a románokat. Trump később kijavította magát, hogy a magyarokra gondolt.

Ez utóbbira Orbán válaszként prezentálta a Washington-Felcsút vasútvonalat, amelyet vélhetően még idén elkezdenek építeni amerikai hitelből. A vonalat Mészáros Lőrinc egyik cége kivitelezheti, de azt csak a napokban választják ki, hogy melyik.

Mindenesetre ez a cég jogot nyer majd arra is, hogy a szintén beszélgetés tárgyát képező, az Atlanti-óceán alatt húzódó gázvezetéket, a RIP áramlatot is megépíthesse.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható: Hírcsárda

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Nem csitul a Hadházy-Magyar csörte: Hadházy most Magyar Péter támogatóiról is szólt

A Diákhitel Központ szerződéseit érintő botrány ismét reflektorfénybe került, miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a 2021-es KEHI-jelentést. A jelentés több szerződést is kifogásol, melyek 15...

Mi történt?! – Orbán Viktor hivatalosan is a “gyurcsányi útra” lépett

Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban adott interjújában bejelentette, hogy a kormány megduplázza a családi pótlék összegét, amely 2009 óta változatlan. A lépésre a Demokratikus...

Ökölbe szorul a kezed: Ilyen undorító dolgot már rég csináltak a Pesti Srácoknál

Kroó Zita, a Pesti Srácok műsorvezetője egy olyan megjegyzést tett, amely súlyosan meggyalázta Karsai Dániel emlékét, aki életének végén a méltósággal meghozott döntésekért küzdött. Kroó...

Magyar Péter ízzé-porrá zúzta Orbán reggeli bejelentéseit

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, élesen reagált közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szokásos Kossuth Rádiós interjújára, amely a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorban...

Itt nézheti vissza Magyar Péter első brüsszeli felszólalását

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, felszólalt az Európai Parlamentben, ahol az európai és különösen a magyarországi élelmiszerinfláció súlyos hatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az...

Katasztrófa vár Orbánékra: Az utolsó reményük épp most foszlik szerte-szét

Magyarország kormánya évek óta azzal próbálja ellensúlyozni az egyre súlyosbodó munkaerőhiányt, hogy tömegesen toboroz vendégmunkásokat távoli országokból, mint a Fülöp-szigetek, Indonézia, Mongólia vagy Kirgizisztán. Az...

Hadházy megint előszedte Magyar Pétert: Na ez probléma!

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy interjúban ismét elővette azokat a szerződéseket, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A politikus...

Orbán majd beledöglik a kormányzásba: Már látható jelei vannak

Megfeszülnek, küszködnek, erölködnek és lassan lassan beledöglenek. Így jelemezhetnénk Orbán Viktor országlását és kormányzását. Gyakorlatilag minden érv megbukott amellett, hogy a Fidesz képes kormányozni. Persze...