Röhejes: Kövér László kijelentette, ő bizony szocialistának tartja magát


Budapest, 2015. március 6. Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond az Országgyûlési Múzeum újranyitása és A magyar törvényhozás ezer éve címû állandó történeti kiállítás megnyitója alkalmából rendezett ünnepségén az Országház Látogatóközpontjában 2015. március 6-án. MTI Fotó: Soós Lajos
A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

A Hírklikk szúrta ki ezt a gyöngyszemet Kövér László életművéből:

„Sokat gondolkodtam azon, vajon mi a baj velünk? Miért nem szeretnek bennünket. Hiszen tulajdonképpen nem csináltunk semmit…Aztán rájöttem, hogy mi a gond: mi azt mondjuk, amit gondolunk…

…Az egyik legfontosabb probléma velünk az, hogy állítólag szocialista-, sőt kommunistaellenesek vagyunk. Ez nem igaz. A Fidesz nem ideológiai alapon szerveződött szervezet, a Fidesz olyan mozgalom, amelynek a soraiban a lehető legkülönfélébb ideológiájú politikai nézeteket valló emberek és csoportok vannak jelen.

Én szocialistának tartom magamat.

Ennek alapján azonban nem érzem feljogosítva magamat arra, hogy ezt mástól is megkövetelhessem. Számomra ugyanis a szocializmus alapértéke a tolerancia, amely magában foglalja mások politikai meggyőződésének tiszteletben tartását.”

(Kövér László köszöntője a Fidesz első kongresszusán, 1988. október elsején.)

Oszt meg, hogy más is lássa, mekkora köpönyegforgatók ezek!


A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.



Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük