Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Svéd konzervatív pártok indítványt nyújtottak be a Fidesz kizárásáról az Európai Néppártból.

 

Pénteki svéd sajtóbeszámolók szerint a Mérsékelt Párt vezetője, Ulf Kristersson és a kereszténydemokrata párt is az Orbán Viktor miniszterelnök vezette Fidesz távozását sürgeti az EPP-ből a magyar kormány legújabb plakátkampánya miatt.

Úgy véljük, hogy a Fidesz már nem tartozik az Európai Néppárthoz, és ki kell zárni – idézte a Kereszténydemokraták honlapja Peter Kullgren pártelnököt. És emellett egyre több néppárti politikus fogalmaz meg erős kritikát a magyar kormánypárttal szemben.

A kormányzati plakátkampány mellett a két párt a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárást is indoklásul hozta fel követelése alátámasztásához.

Sebastian Kurz osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt elnöke elfogadhatatlannak nevezte a magyar kormány plakátkampányában a Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével kapcsolatban megfogalmazott állításokat, csütörtökön pedig vezető német politikusok határolódtak el tőlük.

A Fidesznek jelenleg 11, a vele szövetséges Kereszténydemokrata Néppártnak pedig egy képviselője van az Európai Parlament 217 fős néppárti frakciójában. A kizárásról szóló javaslat megszavazásához legalább a pártcsalád hét tagjának szavazatára van szükség legalább öt országból.

“A Fidesznek jelenleg 11, a vele szövetséges Kereszténydemokrata Néppártnak pedig 1 képviselője van” az EPP ben! Így a kizárásról szóló javaslathoz 7 képviselő szükséges, legalább öt országból. Tehet bőven kevés! Viszont elgondolkoztató, hogy Orbán még is miért provokál folyamatosan! Mert Orbán mindent előre kimérve, kitalálva cselekszik, a magyar ellenzéket bőven átverve, kicselezve! Viszont a nyugati EPP szövetségeseinek folyton megpróbálása megéri ?!! A kormányt ért nyugati kritikákat és biztosíték kiveréseket Orbán előre tudja és kiszámítja.

Itt azon áll vagy bukik minden, hogy az “Orbánnal szövetséges erők” a EP választásokon hogy szerepelnek majd Europában és persze a Fidesz, hogy itthon. Az európai előrejelzések szerint sokkal jobban mint eddig, mert az eddig nulla populisták masszívan ott lesznek az EP-ben! A gyengülő EPP ben a Fidesznek nagyobb súlya lesz! Ezt a Politico már több hónapja előre jelezte! Ha, így lesz Orbán számítása bejön. Ha nem, akkor vagy seggbe rúgják, vagy beáll a sorba! De a sorba való beállás sem fog neki nehezére esni, mert abban is sok gyakorlata van, és annak tálalását sem kell neki oktatni! Nnnnaa! A magyar ellenzék ezért van szar helyzetben!

Forrás: HVG / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: