Tiborcz István - Fotó: Átlátszó.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Annyira brutálisan gáz ez az ügy, hogy nem kell sem baloldalinak, sem liberálisnak lenni, hogy egy ilyen mértékű lopás és csalás eltussolása kiverje a biztosítékot.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint a nyomozás nem támasztotta alá az OLAF-jelentés megállapításait.

Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden. Gál Kristóf az MTI kérdésére azt válaszolta, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlásai alapján elrendelt nyomozást, és nem találta bűnösnek a korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó céget.

Az eljárás során jelentős mennyiségű iratanyagot foglaltak le és vizsgáltak meg, elvégezték a büntetőeljárási törvény előírásainak megfelelő valamennyi nyomozati cselekményt, és végül megállapították, hogy nem történt bűncselekmény.

Gál Kristóf szerint az OLAF a LED-alapú közvilágítás kiépítésére vonatkozó közbeszerzési eljárásokban vélelmezte magyar vállalkozások jogellenes együttműködését, valamint feltételezte az elvégzett munkák túlszámlázását. Az OLAF jelentésében foglaltakat viszont a minden részletre kiterjedő nyomozás nem támasztotta alá.

Ugyebár az OLAF-jelentés szerint szervezett csalási mechanizmust építettek ki az Elios Innovatívhoz kötődő 17 közbeszerzés körül. A csalás elleni hivatal kiderítette, hogy amikor a cég még részben Tiborcz Istváné volt, az önkormányzatok több pályázatot is úgy írtak ki, hogy a feltételeknek csak az Elios feleljen meg. Sőt, a pályázatoknál az volt a lényeg, hogy az elvárt feltételeknek épp megfeleljenek, de a lehető legtöbbet fizessen a megrendelő.

Az igazi hír az lett volna, ha megtörténik a vádemelés. Az Elios története azonban annyira a NER-elithez és közvetlenül Orbánhoz kötődő bűncselekmények láncolata, hogy a vádemelés csak akkor következhetne be, ha Orbán és stábja egyébként jó keresztényhez illően általános bűnbánatot gyakorolna, majd esetleg a Kossuth téren félmeztelenül önkezükkel korbácsolnák magukat (mondjuk, ez nem elvárás). Nem egy olyan krapek egyik sem.

Annyira minden részletre kiterjedő volt a nyomozás, hogy Tiborczot ki sem hallgatták.

Emlékezzünk csak egy kicsit. Csak Zalaegerszegen egy lámpán 70-80.000,-Ft-ot keresett tiborcz cége. 2000 db körüli mennyiség volt a város, egy lámpáért szereléssel együtt – a kifizetett végösszegből visszaszámolva – 170.000,-ft jut. Ekkora tételben a gyártó a listaár alatt adja ezeket a lámpatesteket, mert megéri neki. A szerelés munkadíja 12-15.000,-Ft – ebben benne van a kosaras kocsi időarányos költsége -, a többi anyagár. Ez tisztességtelen haszon, az adófizetők, az állam meglopása, egy túlárazott közbeszerzési eljáráson keresztül, melyet a hatályos jogszabályi környezetben törvényesen futtattak át, vigyázva, hogy ezen a részén ne lehessen fogást találni. Minden lépés indokolható, azonban ott bukik el a mutatvány, hogy az önkormányzatok pályázatait egy olyan ember által alapított magáncég vitte minden esetben végig, melynek tulajdonosa tiborcz üzlettársa volt az ELIOS-ban, és onnan kiválva pont akkor hozta létre a páylázat bonyolító cégét, amikor a közvilágítási tenderek beindultak. Érdekes módon Dunaújváros, Zalaegerszeg, Tapolca, Keszthely stb. városok pályázati kiírásait is ők készítették, a feltételeket pedig – már aki olvasott ilyen pályázati kiírást az tudja – az ELIOS-ra szabták, csak ők tudtak neki megfelelni. Erre azt mondja most a nyomozóhatóság, hogy nem talált semmit.

Nah kérem szépen, ezért nem akarja OV, hogy csatlakozzunk az európai ügyészséghez.
Mire lenne az jó? Csalások, lopások felderítésére. Kinek lenne az rossz, a tolvajoknak, bűnözőknek.
Ezért kellene minden embernek aláírnia az Európai Ügyészséghez történő csatlakozást támogató íveket.
Bárkik legyenek is hatalomban, az csak jó lehet, ha van egy független nyomozó hatóság.

Forrás: HVG / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: