Bödőcs: „Sajnálom amiért Hofi Németh Szilárdot és Lőrincet már nem élte meg”


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár keretében megrendezett beszélgetésen mutatták be a Hofi megmondja című könyvet. Winkler Nóra kérdezte Bödőcs Tibor humoristát, Malek Miklós zeneszerzőt, valamint a jól ismert nevettető idézeteit, poénjait felsorakoztató kötet szerkesztőjét, Király Leventét.A Népszava tudósítása szerint  a résztvevők a beszélgetés során végig hangsúlyozták, Hofi színészi készségei és abszolút hallása is kiemelkedő volt, az azonban egészen egyedülálló, hogy bármiről tudott beszélni, s egyszemélyben bárkit el tudott játszani.Szolidaritással és toleranciával fordult a néphez, s emiatt szinte mindenki szerette; a kétezres évek elejére több mint ötmillió hanghordozót adtak el felvételeiből.Kérdés azonban sokak számára, hogy a Kádár-korszakban, miként maradhatott fenn rendszert kritizáló és karikírozó előadásaival – emelte ki Winkler Nóra.

Malek szerint, Hofi mindig tudta, meddig mehet el, s hogy kik ülnek épp a közönség soraiban, vagy fent a lelátón. Mindig megtalálta azt a pontot, amit csak egy milliméter választott el attól, amit már nem volt szabad – tette hozzá a zeneszerző.

Nekem azt mondta a Sándor Gyuri, 42,5 évente születik ekkora tehetség, mint ő meg én – szúrta közbe frappánsan Bödőcs Tibor. Színészileg a nemzetközi porondon is nagyon kiemelkedő – hangsúlyozta továbbá, hozzátéve: komplex tehetség volt, nem csak jót mondott, jól is mondta, jó volt nézni, jó olvasni.

Bödőcs sajnálatának is hangot adott, amiért Hofi Németh Szilárdot és Lőrincet már nem érte meg. A humorista hangsúlyozta gyakran ma is előkerül az előadó neve, s az életmű lényege, hogy nem csak lemezeken vagy CD-ken van igazán, hanem az emberek között – nem telik el kocsmai eszmecsere egy Hofi-poén nélkül.

Forrás: Népszava / Sztárklikk

Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!







A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövessen minket, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!





Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük