Hernádi Judit - Fotó: Tiszeker Dániel /Színház.hu/
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hihetetlen, hogy egy élet munkáját, amit Hernádi Judit letett az asztalra azt egy csettintéssel elintézik, csupán azért, mert neki sem tetszik a rendszer? 

 

Egy demokráciában lehet viccelődni a hírekkel, 2012 után azonban már nem volt demokratikus a helyzet – véli a színésznő, aki épp 2012-ben, az alaptörvény beiktatása után szállt ki a Heti Hetesből.

Mindig is azt gondoltam, hogy a színháznak a máról kell szólnia – meséli Hernádi Judit a HVG-nek adott interjúban. A színésznő két legutóbbi szerepét a menekültekkel szembeni gyűlöletkampányra reflektáló A félelem megeszi a lelket című Fassbinder-darabban és a korrupcióval és a celebvilág mocskával szembesítő Chicagóban kapta.

Szerinte a szórakoztató színháznak is van értelme, de nem árt, ha az emberek egy-egy gondolattal mennek haza. „Örülök a lehetőségnek, hogy Alföldi Róberttel megcsinálhattam ezt a két előadást az Átriumban. De nehogy már azt mondassák velem, hogy amit eddig csináltam, az szar volt!”

Hernádi Judit hangulatember hírében áll, melankolikus, depresszív hajlamokkal. Azt mondja, elszomorítja az igazságtalanság, a hazugság, az önbecsapás. „A melankolikus kinézetem gyakran abból fakad, hogy nehezen ismerem meg az embereket, nem tudom a nevüket. Azt kompenzálom, hogy fogalmam sincs, éppen kivel beszélek. Van három-négy kollégám, akinek minden alkalommal bemutatkozom. Azt hiszik, viccelek” – mondja a színésznő, aki 2012-ben, az alaptörvény beiktatása után szállt ki a Heti Hetesből.

Úgy véli, egy demokráciában lehet viccelődni a hírekkel, 2012 után azonban már nem volt demokratikus a helyzet. „Évekig őszintén, naivan hittem abban, hogy változás történik az országban, van értelme a véleményalkotásnak. A frappáns megmondásokkal igyekeztünk a jelenségek lényegére rávilágítani. De rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Ráadásul beszorítottak a baloldalra, holott soha nem szimpatizáltam a szocialistákkal, bár baloldali érzelmű vagyok.”

Forrás: HVG / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: