Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Végre egy jó hír

Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja a Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozásáról szóló aláírásgyűjtést, amelyet Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök indított.

Az ellenzéki pártok csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon Magyarország korrupciós helyzetével indokolták az összefogást.

A XVIII. kerületi, lőrinci sportcsarnok előtt Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke, a kerület országgyűlési képviselője újságíróknak azt mondta: azért kell csatlakoznia Magyarországnak az európai ügyészséghez, mert jelenleg az uniós források nem jutnak el az emberekhez, a pénzt “Orbánék ellopják”. A politikus a sportcsarnok felújításának ügyét hozta példaként, mert szerinte a beruházás jelentősen megdrágult az eredeti tervekhez képest.

Kérdésre válaszolva közölte: az MSZP és a Párbeszéd nemcsak a kerületben, hanem országos szinten is csatlakozott a kezdeményezéshez, amelynek során egymillió aláírást akarnak összegyűjteni.

Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök, az aláírásgyűjtés elindítója azt hangsúlyozta: az emberek ezzel a kezdeményezéssel nemet tudnak mondani a korrupcióra és igent az Európai Unióra.

Kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy hétfőig már mintegy 16 ezer aláírást sikerült összegyűjteniük. Külön kiemelte a Momentum segítségét, de azt is jelezte, hogy van olyan parlamenti párt, amely hivatalosan, országosan nem támogatja a gyűjtést, de helyi szervezetei aktívan részt vesznek benne.

Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője a kezdeményezés támogatását azzal indokolta: ha Magyarország nem csatlakozik az európai ügyészséghez, akkor az “Orbán-rezsim” szétlophatja az országot.

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja pedig azt hangoztatta: ma a kormány a független intézményrendszer lebontásával és párkatonák kulcspozícióba ültetésével megnyitja az utat a korrupció előtt, ez ellen pedig minden valódi ellenzéki pártnak kötelessége tenni.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: