Szakács László MSZP
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Szakács László olyan javaslatot mond, ami nagyban megkönnyítené az egész ország életét. – Ja hogy a hatalom ettől ideges lesz?

 

Az MSZP országgyűlési javaslatban kezdeményezi majd az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését.

A szocialisták szándékáról Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese számolt be szombaton az MTI-nek.

Az MSZP politikusa Keszthelyen tartott sajtótájékoztatóját követően elmondta, meg kell változtatni azt a Fidesz által bevezetett rendelkezést, amely az olaj alacsony világpiaci ára esetén magasabb jövedéki adót ír elő. Ezzel a jogszabállyal ugyanis mindig csak rosszul járnak az autósok – tette hozzá.

Szakács László beszélt arról is, hogy a magas üzemanyagárak mellett a gyenge forint és a kedvezőtlen időjárás is rontja a balatoni vendéglátók szezonját, miközben a lakosság nagy részének csak álom marad egy ottani nyaralás.

Kiemelte, miközben a Mészáros Lőrinchez tartozó érdekeltségek a keszthelyi Balaton-part 40 százalékát megszerezték, az MSZP azért dolgozik, hogy minél többen vehessenek igénybe minél magasabb minőségű szolgáltatásokat nyaralásuk alatt.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: