Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Verebes István egy interjúban kifakadt és elég keményen beszélt az Orbán-rendszer rögvalóságáról – írja HírHugó.

Verebes István, színész-rendező a 168 órának adott egy interjút, melyben igen kemény kritikát fogalmazott meg. Lényegét tekintve azt vezette le, hogy nagyobb volt a szabadság a Kádár-rendszerben, mint most, Orbán Viktor országlása idején.

Verebes az interjúban elmondta, hogy a Kádár-rendszer kultuszvezére, Aczél György igazi kultúrember volt. Olvasott, színházba járt. Ez a mai politikusokra nem jellemző. Lehet, hogy Aczél méltatlanul bánt el Somogyvári Rudolffal, de legalább tudta, ki az a Somogyvári.

Majd a fanyar kritikát így folytatja, hogy Mensáros Lászlót és Darvas Ivánt 1956 után börtönre ítélték, de a hetvenes években már Kossuth-díjat kaptak. Betiltották Konrád György Látogató című regényét, majd négy év múlva kiadták.-zárja a visszaemlékezést

Majd az Orbáni kultúrpolitikáról azt mondja, nem tiltanak be semmit, de el sem készülhet a mű, ha az alkotója nem elég lojális a hatalomhoz. Anyagilag kivéreztetnek független szellemi műhelyeket. A szocializmusban volt öt politikai tabutéma, amiről nem lehetett beszélni, noha a sorok között azokról is. Ma van úgy 120 téma, amiről jobb hallgatni, mert esetleg sérti valamelyik potentát vagy politikus érdekeit, és másnap elintézik, hogy „a hangoskodót” tönkretegyék.

Verebes úgy látja, hogy ennek köszönhetően a fél ország retteg, nehogy valami olyat mondjon, tegyen, amiért kirúghatják a munkahelyéről. Kádár idejében ha valakit ideológiai okokból kitettek az állásából, lehet, hogy egy darabig nem kapott egyetemi katedrát, de azért nem kellett éhen halnia.

Ma ez bárkivel megtörténhet. Családokat lakoltatnak ki az utcára. A jelenlegi rendszernek az érzéketlensége és a pökhendisége zavar a legjobban. Borzasztó látni ezt a rengeteg szerencsétlen, nyomorgó embert.

Verebes Istvánnal készült teljes interjút itt olvashatja el.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: