Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ha a pofátlanságnak van Oscar-díja akkor bizonyosan a Fidesz csinovnyikjai vihetnék haza megosztva a legarcpiritóbb leggusztustalanabb hozzáállásért, ami a világon van.

Csizmadia László CÖF – CÖKA elnök az Echo tévében vendégeskedett, ahol kinyilvánította véleményét a civiltörvényről, ami persze őket nem érinti, – miért ne költhetnék tovább számolatlanul a pénzünket? – és beszélt az ajándékba kapott milliókról is.

+

Csizmadia össze-vissza beszélt

csupa, a kérdést egyáltalán nem érintő dologról, majd rátért az MVM-től kapott milliókra, amiről úgy vélekedik, hogy a cégnek külön érdeke, hogy támogassa az arra érdemes civileket, mert ezzel nő az ázsiója. Az MVM menedzsmentjének az a feladata, hogy a fogyasztót különböző módszerekkel meggyőzze, bizalmat keltsen benne, hogy érdemes ennél a vállalatnál megfordulni.

A CÖF elnöke arra nem tért ki, hogy az MVM a támogatást a kormány tudtával és jóváhagyásával ítélte oda a CÖF-nek, inkább azzal folytatta, hogy

„itt akkor jogilag lehet vitatkozni, hogy ez közpénz vagy nem közpénz, de el kell különíteni egy közvetett és egy közvetlen felelősséget”

Szerinte a közvetlen felelősség a menedzsmentet terhelni, ezért ők a CÖF-nél a maguk részéről inkább el is zárkóznának attól a kérdéstől, hogy ez közpénz vagy nem, és ők csak kapták ezt a pénzt, és majd mindjárt el is mondja, hogy mire fogják költeni, teszi hozzá Csizmadia, de ez végül már nem fért bele a műsoridőbe.

Afelett elsiklott,

hogy a CÖF nem magától hozta nyilvánosságra a félmilliárdos támogatás hírét, azt úgy kellett kikérni közérdekű adatként az MVM-től, azaz nem világos, hogyan hozta volna meg ez a támogatás ezt a fajta fogyasztói bizalmat, másrészt, és ez ennél is súlyosabb érv, egy állami tulajdonú áramszolgáltatóról beszélünk, nem világos, hogy nekik miért lenne szükség ilyen módszerekre, hogy fogyasztókat szerezzenek maguknak.

Csizmadia így próbálta magyarázni a magyarázhatatlant:

„Mi ennek az eredménye? Minél több polgár úgy gondolja, hogy ez egy jó vállalat, aki nem csapja be őket, jól szolgáltat, sőt mi több, még eredményes is, igen magas, és beteszi az adóját a költségvetésbe, akkor egészen biztos hogy a maga bevétele is magasabb lesz. Tehát mi azt mondjuk, és még egyszer mondom, nem jogi vitára akarunk serkenteni, hogy kettéválik a dolog. Van egy közvetlen felelősség, amikor a tulajdonos közvetett felelőssége és odafigyelése és meghatározása alapján minél nagyobb nyereséget és minél nagyobb adót kell elérni. És amire ez megtörtént, akkor dönt a tulajdonos arról, hogy osztalék lesz ebből vagy beruházás, de egy biztos, hogy akkor vált közpénzzé, amikor a nyereség megtermelődött.”

Aki érti, hogy mit mond, az írja meg nekünk is. A műsorvezető is feladta, zárult Miki mókatára.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: