Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hogy lehet az, hogy a nagyobbik kormánypárt ennyire vak legyen? Nem nehéz megtalálni a választ. Hannah Arendt a politikai gondolkodástörténet meghatározó alakja a diktatúrák legnagyobb gyengeségének azt tartja, hogy mivel csak a saját szemléletmódját erőlteti elnyomva kritikusai hangját azzal nemcsak elnyomja azokat, de saját tevékenységével szemben is vakká válik, hiszen a jogos kritikát sem jelenhet meg, így a tévedéseit a diktátor nem is tudja korrigálni.

Orbán Viktor utálja a fővárost. Ez az a város, amely sosem fogadta be igazán a faluról származó miniszterelnököt, ez az a város, amely még mindig ellenáll neki és ez az a város ahol a lebutított leegyszerűsített üzenetei nem tudnak célt érni.

2002-ben a jobboldal bűnös városnak tekintete Budapestet. „Vörös rongyokba öltözött a város”. Budapest elgáncsolta a jobboldalt és 8 év szocialista kormányt hozott Magyarországnak.

 

Budapesten igen is erős az ellenzék. Ha most lennének a fővárosban a választások többséget kapna a demokratikus ellenzék. Ha Orbán ránéz a számokra hátradőlhet azonban, nem fenyegeti az ellenzék fővárosi nyomulása az Ő hatalmi ambícióit.

De mint mondtuk, Orbán vak. Vak, mert utálja ezt a várost. Annyira utálja, hogy nem is kíván nagyon törődni vele. Ha pedig ez a város megmozdul, a Fidesz ismét 2002-ben találhatja magát. Láthatólag minden rendben lesz azonban ismét elsöpri őket a láthatatlan „rejtőzködő” szavazók tömege.

Senki nem gondolta 2002-ben hogy az MSZP győzhet. Még a választások előtti napon is nyugodtan dőlt hátra a Fidesz vezére. Egyes pletykák szerint már a Magyar Nemzet másnapi címlapját is megírták, mely szerint elsöprő győzelmet aratott a Fidesz.

De mi lesz most a gyengepont? Nem más, mint a metró-ügy. Ne feledjük, semmisült meg már párt és többség a metró kapcsán. Az SZDSZ eltűnt, az MSZP-től pedig még a biztos szavazói is elpártoltak. Büntették a pártot.

Ezt ismerte fel az MSZP. Amíg Orbánt nem érdekli a metró, hiszen az csak a „bűnös város” drága hóbortja, addig a szocialisták folyamatosan szorongatják Tarlós Istvánt az eddigi legalkalmatlanabb főispánt. Nem csoda, mint említettem Orbán utálja a fővárost, nem igazán érdekli az, hogy ki vezeti azt.

Nem is veszi komolyan. Hiába ment múlt héten Tarlós István Orbán Viktorhoz, sajtóhírek szerint a kormány nem fizeti ki a 3-as metró felújításához szükséges 40 milliárd forint többletköltséget. Kizárólag a Budapestet gyűlölő miniszterelnök és a teljesen alkalmatlan főpolgármester tehet róla, hogy a 3-as metró felújítása még mindig nem kezdődhetett el és ilyen hozzáállás mellett nem is fog.

Ha három sikertelen tender után Orbán még mindig úgy gondolja, hogy a kormány által megítélt 137,5 milliárd forint elegendő a 3-as metró felújításához, akkor szóljon erről azoknak a kormányközeli vállalkozóknak is, akik rendszeresen felülárazzák a beruházást!

A budapestiek naponta 20 milliárd forintnyi adót fizetnek be az államkasszába, ezzel eleget tesznek állampolgári kötelességüknek. Nem lehet, hogy napi 500 ezer embernek az adóbefizetéséért cserébe lerohadt, kigyulladó vagy épp kinyíló ajtajú metrón kelljen utazni. Nem fordulhat elő, hogy a kormány a metró felújítása helyett elsikkassza a budapestiek pénzét!

Eközben belebuktak az oroszból vett metrókba. Márpedig, ha több millió ember nem fog tudni munkába járni, aszalódik a pótló buszokon úgy hogy az ország legtöbb adóját ők fizetik, hamar betelik a pohár. A szocialistáknak csupán egymillió új szavazó kell az abszolút többséghez.

Az ország Budapest központú, ha ez a város végérvényesen és teljes egészében a kormány ellen fordul, hamar megváltozik az ország közhangulata.

Nagyobb bukta készül itt mint 2002-ben.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: