Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mi botrány lenne már abban, ha egy polgármester EU-s pályázati pénzből építtetne magának egy baromi nagy házat az erdő közepére, majd ott éldegélne?  Semmiség.

mondok_jozsef_izsak_polgi

Történetünk szerény főhőse Mondok József Izsák végtelenül remek fideszes polgármestere. Bár a településen több munkahely, vagy valami érdemleges fejlesztés nem nagyon valósult meg, még is vannak olyanok akik alávaló mód seftesnek gondolják-e remek városvezetőt. Pusztán csak azért  mert van egy rakás vállalkozása, családja benzinkutat működtet Izsákon és mert 2013-ban természetesen trafikkoncessziót is nyert. A nagyon fárasztó városvezetői munka mellett marad ideje a hobbijára is, 2005 óta alelnöke a CBA-s Lázár Vilmos által elnökölt Magyar Lovas Szövetségnek, ő a Fogathajtó Szakág vezetője meg a Bács-Kiskun Megyei Lovas Szövetség elnöke, és a Hubertus Vadásztársaság vadászmestere is. Na ez már valami, pontosabban még mind semmi:Izsak_mondok_jozsef_haza

Csak semmi feltűnőt.

2014-ben a polgármester egyik remek cége, a frappáns nevű Mondok Kft. EU-s forrásra, igen Eu-s-ra, pályázott a Darányi Ignác Terv egyik pályázatán, és hatalmas meglepetésre  nyertek is 35 millió forintot egy vadászház építésére. Mondok, izsáki polgármesterként még tagja is volt a helyi pályázati tervezést irányító Dunamellék LEADER-egyesület bírálóbizottságának.-írta meg a 444.hu

Izsak_mondok_jozsef_haza_belul

Csak szerény belsőt

Miután eldöntötte a polgármester urat is magába tömörítő testület,  hogy bizony a polgármester úr cége igen remek pályázatot adott be, már kezdődhetett is  a szerény kis kulipintyó építése. Mert Izsákra már, csak pont ez kellet.

A vadászpanziót ezután nyilvántartásba vették az izsáki önkormányzat honlapján szálláshelyként, de hirdetni ezen kívül nem hirdették sehol. Ennek pedig egyszerű oka van: a polgármester a helyiek szerint  inkább még is úgy döntött, hogy beköltözik.

Ahogy, az Index.hu megírta a beköltözés ténye nem csak helyi pletyka egy internetes TV-nek maga a polgármester meséli el  sanyarú kényszerét, hogy nem volt mit tenni, be kellett költöznie oda.

Izsak_mondok_jozsef_haza_belul2

Csak nyugi így fejlődik a vidék Eu-s pénzből

Röviden és tömören a zseniális történet annyi, hogy Izsák városában olyan remek közbiztonságot csinált a Fidesz 2 hét alatt, hogy a polgármester úr attól retteg, hogy feltörik a házat, ezért nincs mit tenni, muszáj volt neki, az Eu-s pályázatból felépített “kis” házikóba beköltözni. Ugye te is megérted a polgármester úr gondjait?

Te Lajos, te érted, hogy miért beszélnek itten korrupcióról?

További képek, képek forrása


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: