Előkerült egy dokumentum Orbán múltjából, amiért nagyon drága árat kell fizetnie

Az MSZP képviselője Harangozó Gábor mutatta be az anyagot a sajtónak.

Az RTL híradója készített egy anyagot arról a dokumentumról amit az MSZP-s Harangozó Gábor hozott nyílvánosságra.

A Fidesz 1991-es pártlajpa került elő nemrégiben melyben egy igen pikáns megszólaló értekezik arról, hogy eszmeileg a Fidesz áll hozzá a legközelebb ideológiailag. A megszólaló, akivel az akkori fideszes pártlap nagyinterjút készített nem más, mint Soros György, aki büszkén hirdeti a következőt:

tény, hogy a Soros-alapítványnak köszönhető, hogy ez a tehetséges és fiatal politikusi gárda kinevelődött

Majd Soros György kerek-perec kimondta a Fidesz pártlapjában: Kész pénzzel is támogatni a Fideszt.

Korábban a Magyar Narancs összegyüjtötte, hogy mennyivel is támogatta Soros György a Fideszt eddig:

A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.

A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.

Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.

1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témájaa civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában volt.

Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.

Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.

Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.

A ma szintén tele szájjal sorosozó Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.

Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.

Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.

Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.

Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.

Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t a minap államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.

Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.

Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.

A CEU-n tanított Illés Géza, és oda járt Kovács Zoltán kormányszóvivő és Kumin Ferenc New York-i főkonzul. Berzétei Ákos külügyi helyettes államtitkár jelenleg is ott tanul.

Vágó István lebuktatta Orbánt: észrevett valamit beszéde közben

A sokat látott kvízprofesszor valószínűleg kevés dolgon tud már meglepődni mégis olyan dolgot fedezett fel, amit csak így tudott kommentálni: „Ilyet még nem láttam”

Vágó István akiről már régen kdierült, hogy nem tud szakítani szenvedélyével a televíziózással mazochista alkat, és gyakran belenéz az állami televízió közvetítéseibe, műsoraiba is.

Nem tudjuk milyen révület vette rá a DK politikusát arra, hogy megnézze elejétől-végéig az Orbán-beszédet, mindenesetre ha nem teszi meg biztosan nem szúrja ki, hogy a közvetítés nézői iszonyat nagy átverésnek lehettek szemtanúi.

Felvetődik a kérdés? Tényleg ennyire retteg Orbán?

„Ilyet még nem láttam. Orbán a valóságban 20-30 ember előtt beszél, míg virtuálisan, a tőle néhány lépésnyire (!) álló színpadra kivetítve 2-300 ember előtt.

Nem mondom, kreatív megoldás. De mire?”

– írta Facebook-bejegyzésében Vágó István, aki egy képet is posztolt a jelenségről.

Az MSZP rájött: Orbánék elkövettek egy végzetes hibát a Vodafone megvásárlásakor

Az állami Vodafone-felvásárlás körülményeinek tisztázására indított, hétfőn kezdődött adatigénylési perben meglepetésre kiderült, hogy az adásvételi dokumentum magyarul nem, csak angolul létezik, ami ütközik a nemzeti vagyonról szóló törvény szigorú szabályaival

– mondta el Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a hétfő esti Egyenes Beszédben. Ez akár semmissé is teheti a Vodafone kisebbségi részének állami megvásárlásáról szóló szerződést.

Tóth Bertalan azért indított adatigénylési pert, mert a kormány nem volt hajlandó kiadni, milyen megfontolás alapján, hogyan költöttek 324 milliárd forintot adófizetői pénzekből a Vodafone magyarországi cégének 49 százalékos tulajdonrészére, miközben annak 51 százalékát a „közpénzből hizlalt NER-cég”, a 4iG vásárolta meg.

Mint mondta, tudni akarta, milyen átvilágítási anyagok készültek a szerződést megelőzően, miért fizettek közpénzből 324 milliárd forintot egy olyan cég 49 százalékos tulajdonrészéért, ami 2020-ban és 2021-ben is veszteséges volt.

Hétfőn fény derült arra is, hogy az adásvételi szerződésnek nincs magyar nyelvű változata, ami több kérdést is felvet, hiszen a vásárlással nemzeti vagyon jött létre, mivel a felvásárlás az adófizetők pénzéből történt.

A nemzeti vagyonról szóló törvény pedig kötelezően előírja a magyar nyelv használatát, az ügylet pedig már több hónapja lezajlott.

Az ezekkel ellentétes módon készült szerződés akár semmis is lehet, ezért a szocialista frakcióvezető már hétfőn megkérdezte a legfőbb ügyészt, kíván-e semmisségi eljárást indítani a Vodafone-szerződéssel kapcsolatban.

Tóth Bertalan hozzátette, a 324 milliárd forintos vételár éppen elég lett volna a teljes pedagógus-béremelésre. Korábban azt is elmondta, a kormány költhette volna ezt a pénzt 10 százalékos nyugdíjemelésre, vagy a 2008 óta nem emelt családi pótlék megduplázására, a GYED megháromszorozására, a rászorulóknak nyújtott gyógyszertámogatások megduplázására, vagy nyújthattak volna belőle 100 ezer családnak, családonként 3,5 millió forintos vissza nem térítendő energetikai korszerűsítési támogatást.

Ezek közül bármelyiket véghez vihette volna a kormány, mégis a soha nem látott mértékű felvásárlás mellett döntöttek.

A szerződés továbbá az alapinfrastruktúra megvásárlását sem tartalmazta, „tehát magának a piacnak a megvásárlásáról volt szó” – foglalta össze a politikus.

A kormányzat célja, hogy még nagyobb szeletet kihasíthasson a kommunikációból az adófizetők pénzéből propagandája terjesztésére.

Arra az ellenvetésre, hogy a norvég, svéd vagy német állam is vásárolt részesedést helyi telekommunikációs cégekből, a szocialista frakcióvezető elmondta, az említett államok a világelsők között vannak az egy főre jutó GDP tekintetében, továbbá többségi és nem kisebbségi részesedéseket vásároltak a szóban forgó cégekben. Magyarországon viszont a kormány úgy költött el 324 milliárd forintot, hogy „amúgy egy magántársaság rendelkezik a cég fölött”.

Az említett államokban továbbá a nyilvánosság helyzete is más: Magyarországgal ellentétben, ott az állam működése is nyilvános, valamint a szerződések is hozzáférhetők és nyilvánosak.

A műsorban szó volt a kormány békepárti határozati javaslatáról is, amelyhez az MSZP módosító indítványt nyújtott be. Ebben a szocialista párt megtartotta a békedokumentum elfogadható részeit, ugyanakkor konszenzust ajánlva a magyar belpolitikában, csatolta hozzá az ENSZ február 24-én elfogadott békepárti nyilatkozatát, amelyet az ENSZ-tagállamok háromnegyedével együtt Magyarország is megszavazott, sőt, előterjesztője volt.

A Fidesz békepártinak titulált nyilatkozatában az ukrajnai háború ügyében az elfogadható elemek mellett szerepelnek elfogadhatatlanok is. Például az, hogy a hazai inflációért csak és kizárólag az ukrajnai háború a felelős, holott számos szakértő, még a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint is a kormány hibás lépései vezettek a brutális magyar inflációhoz. Továbbá az, hogy a határozat-tervezet szerint a nemzeti konzultáció eredménye határozza meg a magyar társadalom többségének a véleményét, miközben azt a magyar lakosság csupán egy kis része küldte vissza.

A Parlament külügyi bizottságának ülésén a kormánypártok azonban a javaslathoz benyújtott összes ellenzéki módosító indítványt leszavazták, így az ENSZ-nyilatkozatot is, zárta gondolatait az MSZP parlamenti frakciójának vezetője.

A legkeményebb titkot mondta el Orbánról a gyermekét megkeresztelő pap

Olyan mondatok hangzottak el ami után dermesztő csend maradt.

Ezen a héten a közönségszavazás eredményeként Iványi Gábor lelkész volt a DK TV Szubjektív című műsorának a vendége.

A hatalom által üldözött lelki vezetőre nem véletlen voltak kíváncsiak a nézők, ugyanis tudható, korábban egészen más viszonyban volt vele Orbán Viktor mint ma, amikor az Oltalom Karitatív Egyesület folyamatosan a hatalom üldözésének célkeresztjében áll.

Iványi Gábor keresztelte meg Orbán első gyermekét, Ráhelt

Nem tudjuk biztosan, de a DK TV-s szerepléséből is kiderült – a köztiszteletben álló lelkész nagyon sokat tud Orbán múltjáról – talán ezért is üldözi minden eszközzel a hatalom.

A műsorban Iványi arról beszélt, hogy Orbán Viktor sosem volt hívő ember és vallásos sem sőt mi több, semmilyen kapcsolata nem volt a vallással, az hittel, legfeljebb annyi, hogy azt mondta a parlamentben, hogy térdre, imára csuhások!

Iványi Gábor egyébként nem volt mindig üldözött ember. Korábban nem csak Orbán Viktor gyermekeit keresztelte meg a lelkész, de Lévai Anikóval is ő adta össze a miniszterelnököt, de Kövér László édesapját is Ő búcsúztatta annak idején, aki emlékei szerint következetes baloldali ember volt.

Ezeket a történeteket meghallgatva egyáltalán nem csoda, hogy a hatalom megpróbálja elhallgattatni a lelkészt, aki túl sokat tud a Fidesz vezetőinek lelki múltjáról.

Fent a várban őrjöng Orbán: már 1 milló ember látta azt, amit legszívesebben eltüntetne

Ritkán kérünk ilyet, de azt szeretnénk, ha Orbánnak ma kifejezetten sz@r napja lenne, ezért kérjük, hogy minél többen osszátok meg ezt a bejegyzést. Szeretjük ugyanis, ha Orbánnak nincs jó napja.

Koncz Zsuzsa legutóbbi, Vadvilág című stúdióalbumán (amely a megjelenését követően pár hét alatt platinalemez lett) szerepel egy dal…

Ilyen még nem volt: Zacher Gábor az elhízott Orbán Viktort kritizálta

Dr. Zacher Gábor - Fotó: Gyomaendrod.com

Belekötött a nemzet pocakjába.

Zacher Gábor toxikológus soha ennyire nem szállt még bele a magyar miniszterelnökbe. Azt persze mindenki eldöntheti mennyire ízlése szerinti az effajta kritika, de tagadhatatlan hogy van benne igazság.

A toxikológus arról beszélt, hogy szerinte a magyar miniszterelnöknek és a hazai influenszereknek példát kellene mutatniuk a társadalomnak azzal, hogy egészséges életmódot folytatnak.

Mint mondta: a politikusok és a sztárvilág celebjei rengeteg emberre gyakorolnak hatást, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit mutatnak magukról.

A szakember arról is beszélt az RTL Portré című műsorában, hogy mit érez, gondol akkor, amikor meglátja Orbán Viktort más külföldi politikusok társaságában.

Egy snájdig miniszterelnök mellett ott van a nagyon kövér magyar miniszterelnökünk, ahelyett, hogy példát mutatna. Ha az ország egyik vezető személyisége keményen elhízva kiállna az emberek elé, és azt mondaná: “Emberek, fogyjunk le 25 kilót egy év alatt”, annak lenne népegészségügyi haszna

– mondta a toxikológus, aki szerint számos komoly betegség megelőzhető lenne egy-egy ilyen kiállással.

Zacher Gábor ugyanakkor hozzátette azt is, hogy jelenleg nem látja az erre való hajlandóságot a politikusokon és a celebeken, szerinte nem mutatják meg, hogy milyen pozitív változást hozhat egy ember életében, ha dohány- és alkoholfüggőség nélkül él.

Index.hu nyomán

Cukiskodó képet osztott meg Orbán – Ekkora bajban van?

Mikor nyúl egy politikus ahhoz az eszközhöz, hogy olcsó népszerűséget szerezzen egyébként tényleg édes fotókkal?

Általában akkor mikor tényleg nagy a baj

Orbán Viktor a hétvégi nihillbe robbantotta be azt a képet ami nyílván rajongók sokaságának a lájkjait hozza majd magával. Unokájával osztott meg közös fényképet méghozzá a kormányülések kedvelt helyszínéről a Karmelita kolostorból.

A jó ízlés nem engedi, hogy bővebben kommentáljuk a képet arról pedig hogy Orbán családjáról és főleg unkoájáról bármi rosszat mondjunk – nos nem is lenne rá okunk.

Egy unoka szereti a nagypapáját és ez így van jól.

Viszont elgondolkodtató az a politikus, aki ilyen képpel próbál népszerűséget szerezni. Valljuk be őszintén nagy bajban lehet a Fidesz, ha ilyen eszközhöz nyúlnak.

Ne tévedjünk, ez nem egy elkapott pillanat amit büszkén tett ki a közösségi oldalára Orbán.

Volt egy fotós és egy grafikus is aki kvázi internetes hirdetést készített az amúgy tényleg aranyos fotóból:

Fogy a levegő Orbán Viktor körül – újabb “baráti” ország üzent neki

Rastislav Kácer szlovák külügyminiszter az Aktuality.sk hírportálnak arról beszélt, hogy a magyar miniszterelnök az orosz propagandát képviseli, és hogy Magyarország szerinte nem nyugati típusú demokrácia.

„Orbán Viktor mindent megtett, hogy úgy tűnjön, mintha a V4-ek valamiféle megbonthatatlan blokk lenne, de ez soha nem így volt. Ritkán képviseltünk azonos álláspontot minden kérdésben, igazából nem tudom, hogy volt-e valaha is ilyen”

– idézi az Index a szlovák tárcavezetőt.

Erre reagált most Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebookon, aki felszólította a szlovák külügyminisztert, hogy tisztelettel beszéljen a magyarokról.

“Ismert, hogy Kácer külügyminiszter csak akkor érzi jól magát, ha rendszeresen minősíthetetlen stílusban beszél a magyar miniszterelnökről. Azonban emlékeztetnünk kell Szlovákia külügyminiszterét arra, hogy Orbán Viktort a magyar emberek rekordtámogatottsággal választották meg, immár egymás után negyedszer.

A magyarok döntését még Szlovákia külügyminiszterének is tiszteletben kell tartania”

– olvasható a bejegyzésben.

Az államtitkár bejegyzésében olvasható, hogy Orbán Viktor békepárti és szankcióellenes, a magyarok a migráció és a koronavírus után a jelenlegi válság kezelését is rá bízták.

“Ez az a stabilitás, ami Szlovákiára nem kimondottan jellemző. Kácer külügyminiszter is talán hasznosabban tenné, ha a saját országával foglalkozna, amely folyamatosan kormányválságban van” – írta Menczer Tamás.

Rossz börben van Mészáros Lőrinc? – Nagyon lefogyott a nemzet gázszerelője (+fotó)

Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc - Fotó: FB

Lehet aggódni érte ugyanis szinte a teljes ország már az Ö nevén van.

A legfrissebb hírek