1 hónap alatt 15 kiló mínusz – Liza Minelli diétájával

Hollywoodban szinte kötelező a vékonyság ezért Lisa Minelli is diétázni kezdett. Fogyókúrája pedig olyan sikeres volt, hogy 1 hónap alatt 16 kilótól szabadult meg.

A nap első étkezését még akkor sem szabad elhagyni, ha diétázol. Nem kell persze kolbászt és sonkát enned ahhoz, hogy felpörgesd az energiaszintedet. Liza diétája szerint reggelire ezeket fogyaszthatod:

Epres túró

– Keverj össze 15 dkg epret 10 dkg túróval, 3 evőkanál tejjel és mézzel. Tegyél bele 1 evőkanál zabpelyhet és 1 teáskanál vágott pisztáciát.

Magos müzli

– Tegyél 3 dkg cukormentes müzlibe 1-1 kávéskanál len-, napraforgó-, és tökmagot illetve 1 kockára vágott kivit. Öntsd le 1 pohár natúr joghurttal.

Túrós szendvics

Keverj el 3 evőkanál friss túrót 1 teáskanál friss citromlével, lenmaggal és fél reszelt almával. Vágj félbe 1 magos zsemlét, és kend meg a túrókrémmel.

Sajtos kenyér-

Kenj meg margarinnal 1 szelet barna tósztkenyeret. Fektess rá 5 dkg szeletelt camambert és paradicsomot.

Ebéd és vacsora a hét minden napjára

Az ebédre és vacsorára valókat Liza dietetikusai úgy állítottak össze, hogy 1 adag sem haladja meg a 350 kalóriát. Persze nem fontos minden nap az előírtak szerint étkezned. A lényeg, hogy ne térj el a hozzávalóktól!

1. nap – Ebéd: Répás palacsinta

. Hagyd 10 percet állni. Közben pucolj meg és vágj össze 30 dkg sárgarépát, 10 dkg gombát, fél csomag újhagymát és párold meg kevés olajon. Ha kész vagy öntsd fel 1 dl húslével, ízesítsd sóval, csipet curryvel és főzd kb. 20 percig.

Keverj el 2 evőkanál cottage cheest vágott petrezselyemmel, és forgasd össze a zöldséggel

. Süsd ki a palacsintát és töltsd meg a töltelékkel.

Vacsora: Csirkeleves

Főzz fel 4 dl húslét 1 babérlevéllel, 2 citromkarikával. Ha felforrt tegyél bele 10 dkg kockára vágott csirkemellet. Főzd 10 percet!

Vágj össze 1 karalábét és 15 dkg répát

. Moss meg 5 dkg zsenge zöldborsót héjastul. Tegyél bele mindent a levesbe 3 dkg rizzsel együtt. Vágj össze 1 maréknyi petrezselymet és szórd a levesbe.

2. nap Ebéd: Spárgás szelet

Pucolj meg 20 dkg zöld spárgát, maj párold meg enyhén sós, cukros vízben.

Vágj össze fél csomag friss bazsalikomot és fél csokor petrezselymet

. Zúzz össze 1 gerezd fokhagymát, keverd el 1 pohár joghurttal, sóval, borssal és a vágott zöldfűszerekkel.

Fűszerezz be 2 szelet sovány sertéskarajt és kikent serpenyőben süsd pirosra

. Szűrd le a spárgát, öntsd le a dresszinggel.

Vacsora: Fűszeres krumplitál

Pucolj meg 30-30 dkg répát és krumplit. Futtass meg kevés olajon 1 kisebb fej kockára vágott hagymát. Dobd rá a zöldségeket, kicsit párold, majd öntsd fel 2 dl húslével. Forrald fel, és kis lángon főzd 15 percet. Moss meg 5 dkg zsenge héjas zöldborsót és add a leveshez.

Keverj el 1 evőkanál natúr sajtkrémet 2 evőkanálnyi vágott petrezselyemmel és bazsalikommal. 

Vedd ki a léből a zöldségeket, öntsd rá a dresszinget.

Egyél hozzá 5 dkg füstölt sonkát.

3. nap Ebéd: Rukolás krumplisaláta

Főzz meg héjában 30 dkg újkrumplit, majd vágd félbe

. Keverj el fél dl húslét 4 evőkanál friss citromlével, 1 teáskanál mustárral és olívaolajjal, sóval, borssal.

Karikázz fel 1 szál újhagymát és valamennyi hozzávalót forgasd össze

. Főzz keményre 1 tojást, karikázd fel. Kockázz fel fél csomag retket, vágj össze ízlés szerint kaprot. Majd keverd össze az egészet 2 evőkanál joghurttal és 1 marék rukolasalátával. Végül forgasd bele a krumplit is.

Vacsora: Fűszeres krumplitál

Párolj meg kevés olajon 30-30 dkg krumplit és répát illetve 1 kisebb fej kockára vágott hagymát. Öntsd fel 2 dl húslével. Forrald fel és főzd 15 percet. Moss meg 15 dkg zsenge héjas zöldborsót és add a leveshez.

Keverj el 1 evőkanál natúr sajtkrémet vágott petrezselyemmel és bazsalikommal. Vedd ki a léből a zöldségeket és öntsd le a dresszinggel.

Vágj csíkokra 5 dkg sovány füstölt sonkát és fogyaszd a többivel összekeverve.

4. nap – Ebéd: Epres-mentás gyümölcsrizs

Főzz fel 1,5 dl tejet kis citromhéjjal, 3 dkg gyorsrizzsel és 1 teáskanál mézzel.

Keverj össze 35 dkg epret 23 finomra vágott mentalevéllel

. A megpuhult rizst keverd el fél pohár vaníliajoghurttal.

Vacsora: Sajtos vegyessaláta

Keverj el 1 dl joghurtot sóval, borssal, fél teáskanál mustárral.

Pucolj meg 2 kisebb répát 20 dkg jégsalátát és 5 dkg rukolát

. Majd kockázz fel 2 kisebb paradicsomot. A zöldségeket keverd el a dresszinggel. Szórj a tetejére 5 dkg felkockázott gouda sajtot. Egyél hozzá egy szelet pirított barna kenyeret.

5. nap – Ebéd: Krumpli spárgával

Párolj meg 30 dkg újkrumplit.

Főzz fél kg sprágát enyhén sós cukros vízben 1518 percig

. Válassz külön fehérjére és sárgájára 1 kemény tojást. A fehérjét kockázd fel. Keverj össze 1 csokor vágott petrezselymet 1 dl joghurttal, fél teáskanál mustárral, sóval, borssal és a tojás sárgájával. Add hozzá a fehérjét is. Szűrd le a krumplit meg a spárgát, és öntsd le a dresszinggel.

Vacsora: Halas rizibizi

Párolj meg 4 dkg rizst.

Locsolj meg 1 friss citrom levével 1 szelet lazacfilét

. A citrom héjából reszelj le keveset, a citromot pedig karikázd fel. Keverd össze felaprított kaporral és egészet tedd serpenyőbe. Fűszerezd be a halat, ültesd a citromra és önts alá kevés vizet. Párold 8 percig.

Futass meg 1 teáskanálnyi olajon 10 dkg zsenge héjas zöldborsót és 1 szál újhagymát

. Majd keverd össze a leszűrt rizzsel! Ízesítsd sóval, borssal, reszelt citromhéjjal.

A legfrissebb hírek