Megtörtént aminek meg kellett történnie. Mára  a DK elnöke is belátta, beszélnie kell az MSZP miniszterelnök-jelöltjével. Felhívta Botkát, Botka pedig válaszolt.

Az MSZP kivizsgáltatná Kövér Lászlót és ehhez pénzt is adna, mondta el Gőgös Zoltán az MSZP elnökhelyettese. Zseniális! Az MSZP országgyűlési képviselői a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak, ha az Országgyűlés megszavazza a tiszteletdíj-csökkentésüket, amit azért kaptak, mert megsértették a szemléltetés szabályát, a felségsértéssel nem tudunk mit kezdeni – mondta a párt elnökhelyettese kedden Budapesten …

Ennél cinikusabb, felháborítóbb és gyomorforgatóbb történet ma már bizonyosan nem lesz. Általános iskolás kora óta szexuális viszonyt folytat a KDNP-s alpolgármester egy diáklánnyal? Szabó Ferenc házassága is tönkrement, a majd a 16 éves lány szülei feljelentették az 56 éves politikust, mert lehetséges, hogy a viszony még a lány gyermekkorában kezdődött – írta a nyugat.hu amikor kirobbant a …

Az lehet a Fidesz gyenge pontja amit eddig a kormánypártok erősségének hittünk. Botka László sikerrel veszi fel a harcot a NER-el szemben, de ami ennél is fontosabb eredményesen.

Rendkívüli tüntetést tart az MSZP a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt 2017. 05 26-án. Az ellenzéki párt a hírek szerint ma reggel kapta a hírt, hogy este a Lendvay utcai Fidesz székházban “tolvajszövetség megkötésére kerül sor.” Kövér László és Farkas Flórián ugyanis ma 18.30-kor megkötik a Fidesz-Lungo Drom választási együttműködést. Az MSZP szerint méltó és igazságos …

Volt egy felcsúti legényke aki mert nagyot álmodni és ennek az álomnak rendelte alá a munkáját és eszerint cselekedett. Mondhatnánk ha a történet csak így pacuhán egyváltozós lenne, hogy szép dolog ez, hiszen ki ne ismerné el ezt a teljesítményt ki ne gratulálna. Csak hogy ez a legény Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, aki mindent megtett …

Végletesen röhejessé vált a Fidelitas a Fidesz ifjúsági szervezete. Az egy dolog, hogy a pénzekkel kitömött ifjúsági szervezet egyetlen tagja sem tud egyetlen alkalmat felidézni, mikor tettek volna valamit a fiatalok érdekében, de mára az ország fiataljai egy szánalmas és nevetséges szervezetet látnak maguk előtt. Megsérült a brand A Fidelitas vezetői is érzékelik, hogy nem …

  Zseniális, egyszerűen zseniális. Ezzel a kis trükkel sokat tehet annak érdekében, hogy megállítsa Orbánt.

Van az a pont amikor megrettenünk és van az amikor csak szánakozva nézünk ki a fejünkből, hogy ilyen is megtörténhet. Orbán ott kapta a legnagyobb gyomrost, ahonnan a legjobban fáj neki a lelátóról. A Magyar Labdarúgó-szövetség 400 ezres büntetést rótt ki az Újpestre, amiért a lelátón Orbán Viktort kritizáló rigmusokat skandáltak a Videoton elleni hétvégi meccsen. …