Rendkívüli: Eljárás indul Dobrev Klára ellen

Éppen a választások előtt, ahogy szokás…

Magánindítványként tett büntető feljelentést Dobrev Klárával szemben nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt Pölöskei Gáborné Áder Annamária. Dobrev korábban azt állította, Áder János húga is bűnös a bicskei gyermekotthonban történtek ügyében – írja a Telex.

Áder Annamária szerint ezzel „Dobrev Klára nem kevesebbet állított, minthogy bűncselekményt követtem el. Márpedig egy ilyen állítás nem a szólásszabadság által védett politikai vélemény közlése, hanem rágalmazás, függetlenül attól, hogy az érintett közéleti szereplő vagy sem”.

Pölöskei Gáborné Áder Annamária jelenleg a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára.

A DK március elején követelte Pölöskei Gáborné Áder Annamária lemondását, mert ő vezette 2011-ben azt az osztályt, amelynek többen is jelezték, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatója belenyúlt egy kisgyerek nadrágjába.

Áder János egykori köztársasági elnök erre azt mondta, nem igaz, hogy a fővárosi önkormányzatnál dolgozó húga nem tett semmit 2011-ben, amikor tudomására jutott, hogy a bicskei gyermekotthon vezetője pefodil bűncselekményeket követhetett el.

Szerinte Áder Annamária tájékoztatta a főjegyzőt az igazgatóval kapcsolatos bejelentésről, aminek nyomán elkezdték a feljelentés előkészítését, és végül később nyomozás indult.

Pölöskei Gáborné szerint a nyomozás 2011-ben el is indult, 2012-ben felelősségre vonás nélkül azonban megszűnt. Csak évekkel később indultak meg azok az újabb büntetőeljárások, amelyek során a gyermekotthon igazgatóját és a kegyelmi botrányba keveredett K. Endrét is elítélték.

Áder János húga egy hete feljelentette Gy. Németh Erzsébetet is, hasonlóan nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt. Áder ekkor azt mondta, magánindítványról van szó, amiben kérik az ellenzéki politikus mentelmi jogának felfüggesztését is az Országgyűlés elnökétől.

Óriási leleplezést tett közzé az RTL: Ebbe beleremeg a Karmelita

Schadl György elfogása előtt két nappal Rogánék a Karmelitába rendelték Völner Pált – számol be az RTL a legfrisebb információk alapján.

2021. november 3-án, Schadl György őrizetbe vétele előtt két nappal a Karmelitában jelezhették Völner Pálnak, hogy nyomozás zajlik Schadl György ellen – tudta meg a Telex.

Az időpont nem egyezik azzal, amit korábban Magyar Péter állított, miszerint „a nyomozás lezárulta, tehát a meggyanúsítás előtt, és Schadl György őrizetbe vétele előtt fél évvel a kormánynak tudomása volt arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés zajlik, és erről tájékoztatták már fél évvel a meggyanúsítása előtt Völner Pál igazságügyi miniszterhelyettest.”

A lap kereste Magyar Pétert, de nem akart ezzel kapcsolatban részletekbe bocsátkozni. Azt mondta, a pontos időpontot nem tudja, csak annyit erősített meg, hogy ő úgy tudja:

a gyanúsítás előtt értesítették Völnert a nyomozásról.

Ahogyan korábban megírtuk, a kiszivárgott hangfelvételek alapján Schadl György utoljára éppen november 3-án beszélt telefonon Völner Pállal.

Az államtitkár stílusa kicsit eltért a korábbi beszélgetésektől képest, ami fel is tűnt Schadl Györgynek, így rá is kérdezett:

– Baj van?

Völner Pál erre azt mondta:

– Nincs, nincs csak le kellett jönnöm Esztergomba, mert közbejött itt egy dolog.

Völner Pál jelezte, hogy másnap majd mindent megbeszélnek az egyeztetett találkozón.

Két nappal később viszont már a Liszt Ferenc reptéren fogták el a rendőrök az éppen Dubajba készülő Schadl Györgyöt.

Bárándy Péter nemrégiben az RTL Híradóna azt mondta: személyiségi jogokat sérthetnek, de ettől még felhasználhatók egy jogi eljárásban azok a hangfelvételek, melyekkel Magyar Péter bizonyítaná a kormány érintettségét a Schadl-Völner ügyben.

A vádirat szerint Schadl 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert a Völner Pállal kialakított korrupciós kapcsolata révén. Schadl a kenőpénzeket részben a végrehajtói irodájában, részben a tartózkodási helyén tárolt összegekből fizette ki a miniszterhelyettesnek. A vád szerint ezeket a pénzeket vagy személyesen Schadl, vagy a sofőrje vitte el a megadott helyre.

Varga Judit üzent: Hosszú hallgatás után megszólalt Magyar Péterről

“Korábbi házasságom annyi fájdalmat, bánatot és megaláztatást okozott” – írta rövid üzenetében a volt igazságügyi miniszter. Magyar a Facebookon reagált, számolt be róla a HVG.

Rövid üzenetben reagált Kaufmann Balázsnak, a 444 újságírójának Varga Judit volt igazságügyi miniszter.

Az újságíró még március 8-án kereste a kegyelmi botrány következtében visszavonult politikust, akinek volt férje, Magyar Péter politikai karriert indított, időközben pedig egy rendőrségi jelentésből egy vitájukra is fény derült.

Varga rövid üzenetében elhárította a megkeresést, és így fogalmazott:

Tisztelt Kaufmann Balázs!

Köszönöm szépen a lehetőséget, de inkább nem élek vele. Egyrészt, mert már visszavonultam a közélettől, és bármilyen közéleti téma

– akár az időközben baloldali politikussá vált volt férjem meghökkentő, megtévesztő ámokfutásának – értékelése újra politikai mezőbe helyezne, amit el kívánok kerülni;

másrészt, korábbi házasságom annyi fájdalmat, bánatot és megaláztatást okozott, hogy a magánéleti téma megvitatásától kifejezetten elzárkózom.

Remélem, volt férjem meggondolatlan és manipulatív nyilatkozatai később sem kényszerítenek arra, hogy a sebek feltépésével a nyilvánosság elé kelljen állnom.

Megértését megköszönve, maradok tisztelettel:

Varga Judit

A hvg.hu hétfőn írt arról a rendőri jelentésről, amely Varga és Magyar egy házastársi veszekedéséről készült:

A cikk megjelenését megelőzően a hvg.hu oknyomozó újságírója, Dezső András többször egyeztetett a birtokába került jelentésről Magyar Péterrel, végül maga Magyar volt az, aki Facebook-posztokban utalást tett a dokumentumra, illetve kollégánkra.

ATV: Összecsapott Orbán és Magyar Péter

Orbán Viktor péntek reggel ezúttal Brüsszelben, a közmédia központban nyilatkozott a Kossuth rádiónak az uniós csúcs után – írja az ATV.hu

A portál szerint a kormányfő az interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy Brüsszelben háborús hangulat, háborús nyelvezet és logika van, a vezetők úgy beszélnek, mint akik a saját háborújukat vívják az oroszok ellen. Megjegyezte, hogy mindeközben

“Magyarország most “egészen úgy néz ki, mint egy normális ország, még akkor is, ha nálunk Szomszédokra vagy Dallasra, esetleg ValóVilágra emlékeztető közjátékok vannak”.

Nem tudni pontosan, Orbán Viktor ezzel mire utalhatott, de a kijelentésre máris reagált Facebook-oldalán Magyar Péter.

“A miniszterelnöknek a Szomszédok, a Dallas és Való Világ jutott eszébe ma reggel az ország jelenlegi helyzetéről. Nekem inkább a Polip című sorozat és a Keresztapa trilógia. Neked?”

– fogalmazott a Szeretlek Magyarország szerint.

Ahogy beszámoltunk róla, csütörtök délelőtt a Schadl-Völner ügyben három súlyos állítást is megfogalmazott Magyar Péter, akit aznap hallgatott meg tanúként az ügyészség.

Bizonyítékokat nem adott át, állítása szerint azokat a következő meghallgatásra tartogatja, erről itt írtunk bővebben. Állításaira aztán Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is reagált az atv.hu-nak.

Az ellenzéki politikus Magyar Péter ellen kezdett áskálódni – csak utána kiderült valami

Baranyi Krisztina az ATV VOKS 2024 című műsorában ment neki Magyar Péternek, miközben azt bizonygatta, hogy új arcok kellenek a politikába és hogy ő mindenkivel együtt tud működni.

Baranyi Krisztina Ferencváros független polgármestere volt a vendége az ATV választási műsorának, akiről köztudott, hogy felrúgta a ferencvárosi ellenzéki egységet és egy saját magáról elnevezett egyesület színeiben indul szembe az ellenzékkel a budapesti kerületben.

Mindeközben a Kutyapárt listavezetői helyet ajánlott neki a fővárosi közgyülésben és – Baranyi állítása szerint – még két párt ajánlott befutó helyet a listáján, melyek között most vacilál.

Mindez a politikus szerint bizonyítja, annak ellenére, hogy a helyi koalíciót felrúgta és megpróbálja kiszorítani a DK-t és az MSZP-t valójában nagyon jól együtt tud működni másokkal és nem igaz, hogy összeférhetetlen lenne.

Ennek demonstrálásaképpen a következő mondatában már neki is ment Magyar Péternek és friss mozgalmának:

Nehogy már az ellenzék is a Fideszből jöjjön

– fogalmazta meg kritikáját Baranyi, aki szerint egyébként új arcok kellenének a politikába.

Magyar Péter ugyanazokat mondja 5 éve, mint én

– mondta el a városvezető, majd kifejtette, szerinte hiteltelen Magyar

Baranyi Krisztina férje korábbról ismerheti Magyar Pétert

Lapunkhoz levélben eljutott egy képernyőfotó egy ferencvárosi közéleti facebook csoportból, mely alapján egy kerületi lakó felszólította a képviselőket, hogy a következő testületi ülésen tegyék fel Baranyi Krisztinának és a helyi Fidesz frakcióvezetőjének azt a kérdést, mely szerint:

Nem-e tartották morálisan megkérdőjelezhetőnek azt a háttéralkut, melynek eredményeként a kerületi FIDESZ 2018-ban éppen Baranyi Krisztina férjét juttatta a Diákhitel Központ Zrt. felügyelőbizottságának elnöki pozíciójába?

A Telex beszámolója szerint Diákhitel Központnak többszörösen túlárazott szerződéseket kellett kötnie a milliárdos állami kommunikációs tendereken taroló céggel, állította Varga Judit exférje, Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban.

Magyar Péter 2018-tól vezette a Diákhitel Központot. A képernyő fotó alapján pedig ebben az időben tehát 2018-tól kezdődően Baranyi Krisztina férje a Diákhtel Központ Zrt. felügyelőbizottsági elnöke volt.

Magyar elmondása szerint részben a túlárazott szerződések miatt hagyta el a pénzintézetet 2022 elején, távolabb akart kerülni a NER-től.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy Baranyi Krisztina férje Magyar Péterrel dolgozhatott együtt a Diákhitel Központban, a morálisan megkérdőjelezhető szerződések idején melyek – ugyan Magyar szerint jogilag rendben voltak – mégis felvet kérdéseket.

Így jogosan vetődhet fel a kérdés, vajon tényleg csak Magyar közéleti feltűnésével van gondja a kerületi polgármesternek, vagy más érdekellentét is lappang a háttérben?

Az egész ország Orbán emberén röhög – előkerült egy kép

A Promotions szúrta ki azt a közösségi médiában terjedő képet, ami után szem nem maradt szárazon. Természetesen örjöng Orbán udvari filmrendezője. 

Rákay Philip mondhatni elsőszámú célpont lett most az országban, mindenki vele foglalkozik, mindenki őt szidja a Most vagy soha! miatt – írja a lap.

Mondhatni egyébként is megosztó személyiség volt már akkor is, amikor a médiában dolgozott, de amióta elkezdett tevékenykedni a filmiparban, még többen támadják. Amint kikerült az Aranybulla című minisorozat, hatalmas gyűlöletcunami zúdult a producerre, és most a Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló film miatt sincs könnyű helyzetben.

Rákay Philip egy idő után megunta, hogy mindenki történelemhamisítónak tartja, és a közösségi oldalán fakadt ki.

Egyrészt megvédte a filmet, másrészt elmagyarázta, hogy számos olyan kultikus történelmi kalandfilm készült már, amiben ugyancsak nagyon sok fikció, kitalált karakter van – például az Egri csillagok, A rettenthetetlen, a Gladiátor, vagy a Titanic.

Ennek ellenére továbbra sem csitulnak a kedélyek, és nem oszladoznak a viharfelhők Rákay Philip felett, ráadásul most már különféle mémek, vicces posztok jelennek meg a producerrel. Az egyiket éppen egy olyan Facebook-csoportban osztották meg, ahol színész-, valamint statisztamunkákat szoktak megosztani.

Most azonban egy viccesnek szánt mém került fel, amin összemosták Rákay Philip és Petőfi Sándor arcát. Pontosabban Petőfi Sándor portréjára került rá Rákay Philip arca, és azt a címet adták neki:

PETŐPHILIP.

Megtudtuk mi hangzott el Magyar Pétertől az ügyészségnél

Több mint négy órát töltött Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen jogi képviselői, többek között dr. Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter társaságában – írja az Mfor.

A lap szerint a meghallgatást követően Magyar Péter azt állította:

„Rogán Antal és/vagy az emberei bementek az ügyészségre, és meghamisították, hozzátettek vagy kivettek a nyomozati iratokból”

– mondta Magyar Péter a Völner-Schadl ügyről, amivel kapcsolatban meghallgatták a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen.

Az ügyészség Belgrád rakparti épülete előtt rögtönzött sajtótájékoztatóján azt mondta, két Facebook-posztjával kapcsolatban hallgatták meg.

Az egyikben Magyar arra utalt, hogy a kormány már fél évvel a gyanúsítások kimondása előtt tudta, hogy mi zajlik, és hogy Völner Pál érintett az ügyben.

Magyart március 26-án újabb tanúkihallgatásra hívták be.

A 24.hu szerint: az újabb alkalomra magával hozza a bizonyítékait, köztük az általa készített hangfelvételeket, és ha lehet, ezeket nyilvánosságra is hozza. A bizonyítékok azért nem voltak most nála, mert nem volt egyértelmű, milyen ügyben jött.

Szerinte az ügy következménye csak a kormány bukása lehet.

Arra az újságírói kérdésre, hogy az információit valóban Gulyás Gergelytől és korábbi feleségétől, Varga Judittól szerezte-e, ahogyan korábban állította, azt mondta:

Annyit mondtam, hogy Gulyás Gergelytől és Varga Judittól vannak információim, azt nem mondtam, hogy csak tőlük.

Az újságírók kérdésére azt is elárulta a rögtönzött sajtótájékoztatón, hogy több emberről is van hangfelvétele, de nem pontosította, hogy hány emberről van szó, és kik az illetők.

Ez is érdekelheti: Az ellenzéki polgármester élő adásban ment neki Magyar Péternek, miközben a férje Magyar Péterrel dolgozhatott együtt

Baranyi Krisztina élő adásban rongyolt neki Magyar Péternek – De talán nem véletlen?

Baranyi Krisztina az ATV VOKS 2024 című műsorában ment neki Magyar Péternek, miközben azt bizonygatta, hogy új arcok kellenek a politikába és hogy ő mindenkivel együtt tud működni.

Baranyi Krisztina Ferencváros független polgármestere volt a vendége az ATV választási műsorának, akiről köztudott, hogy felrúgta a ferencvárosi ellenzéki egységet és egy saját magáról elnevezett egyesület színeiben indul szembe az ellenzékkel a budapesti kerületben.

Mindeközben a Kutyapárt listavezetői helyet ajánlott neki a fővárosi közgyülésben és – Baranyi állítása szerint – még két párt ajánlott befutó helyet a listáján, melyek között most vacilál.

Mindez a politikus szerint bizonyítja, annak ellenére, hogy a helyi koalíciót felrúgta és megpróbálja kiszorítani a DK-t és az MSZP-t valójában nagyon jól együtt tud működni másokkal és nem igaz, hogy összeférhetetlen lenne.

Ennek demonstrálásaképpen a következő mondatában már neki is ment Magyar Péternek és friss mozgalmának:

Nehogy már az ellenzék is a Fideszből jöjjön

– fogalmazta meg kritikáját Baranyi, aki szerint egyébként új arcok kellenének a politikába.

Magyar Péter ugyanazokat mondja 5 éve, mint én

– mondta el a városvezető, majd kifejtette, szerinte hiteltelen Magyar

Baranyi Krisztina férje korábbról ismerheti Magyar Pétert

Lapunkhoz levélben eljutott egy képernyőfotó egy ferencvárosi közéleti facebook csoportból, mely alapján egy kerületi lakó felszólította a képviselőket, hogy a következő testületi ülésen tegyék fel Baranyi Krisztinának és a helyi Fidesz frakcióvezetőjének azt a kérdést, mely szerint:

Nem-e tartották morálisan megkérdőjelezhetőnek azt a háttéralkut, melynek eredményeként a kerületi FIDESZ 2018-ban éppen Baranyi Krisztina férjét juttatta a Diákhitel Központ Zrt. felügyelőbizottságának elnöki pozíciójába?

A Telex beszámolója szerint Diákhitel Központnak többszörösen túlárazott szerződéseket kellett kötnie a milliárdos állami kommunikációs tendereken taroló céggel, állította Varga Judit exférje, Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban.

Magyar Péter 2018-tól vezette a Diákhitel Központot. A képernyő fotó alapján pedig ebben az időben tehát 2018-tól kezdődően Baranyi Krisztina férje a Diákhtel Központ Zrt. felügyelőbizottsági elnöke volt.

Magyar elmondása szerint részben a túlárazott szerződések miatt hagyta el a pénzintézetet 2022 elején, távolabb akart kerülni a NER-től.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy Baranyi Krisztina férje Magyar Péterrel dolgozhatott együtt a Diákhitel Központban, a morálisan megkérdőjelezhető szerződések idején melyek – ugyan Magyar szerint jogilag rendben voltak – mégis felvet kérdéseket.

Így jogosan vetődhet fel a kérdés, vajon tényleg csak Magyar közéleti feltűnésével van gondja a kerületi polgármesternek, vagy más érdekellentét is lappang a háttérben?

Előkerült Orbán múltjának egy sötét darabja – sajnos a jegyzőkönyvet nem lehet megsemmisíteni

Hiába száll el a szó, az írás megmarad. És sajnos ezt a jegyzőkönyvet nem lehet kitépni Orbán múltjának lapjai közül.

Magyar Pèter megnevezte ki az az Ádám, Barbara ès Tóni

Nem tétlenkedett hétfőn reggel Magyar Péter, aki március 15-én nagyobb tömeget vonzott a Belvárosba, mint Orbán Viktor – írja a Magyar Narancs.

Miután Magyart egy rendőrségi szivárogtatás útján családon belüli erőszakkal vádolják, ő inkább más irányba tereli a témát:

“A Schadl-Völner ügy nyomozati irataiban szereplő Tóni, Ádám, Barbara teljes neve: Rogán Antal, Nagy Ádám, Rogán Barbara. Schadl György, a Végrehajtói Kamara korrupt vezetője, elsőrendű vádlott, Rogán Antal embere volt” .

– írja, és hozzáteszi:

“Erről és további terhelő információkról miniszterektől szereztem tudomást és bizonyítani tudom. Csütörtökön meg is teszem a Központi Nyomozó Ügyészségen.”

A hatóságok egyébként nem jutottak el eddig, ők eredménytelenül nyomoztak a három keresztnév ügyében.

A legfrissebb hírek