Döbbenetesen nyílt, de húsbavágóan őszinte dolgot mondott Gyurcsány Ferenc

2017. november 23. Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció Párt elnöke. Interjú. Fotó: Szalmás Péter

Vannak emlékeink, hogy a rendszerváltáskor szobrokat dönthettek.

Utcaneveket cseréltek.

A saját útját kereső Kazahsztán most vissza akarja kapni fővárosának régi nevét, Asztanát, az elnökükről elnevezett Nur-Szultanról.

Visszadöccen a kocsi a normális kerékvágásba. Minek mondom ezt el?
Mert Orbán azzal tetszeleg, hogy rendszert épített.

De nem intézményt, szabályt, tőlefüggetlen alkotmányos valóságot. Arcára próbálta meg építeni a rendszert, de ha az arc eltűnik, akkor a rendszer is.

Mert nem ember tartja össze a köztársaságot, hanem a demokratikus alkotmányosság.

Ezért lesz rendszerváltás

Hogy mi marad Orbán rendszere után?

Rom.

Lassan dolgozhatunk a forgatókönyveken és szerveződhetnek a takarító brigádok.

Ritka és különleges részletet osztott meg az életéből Márki-Zay

Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere - Fotó: MZP Facebook oldala

Sokszor elfeledkezünk róla, de bizony a politikusok is emberek.

Túl a középeti szócsatákon és a vitákon, minden politikus végül a családja körébe érkezik haza és állíthatom hasonló kihívásokkal néz szembe mint bárki a mindennapi élete során.

Viszont azok a politikai vezetők – mint az ellenzék miniszterelnök jelöltje  – folyamatosan a rivaldafényben van úgy, hogy szinte alig tudunk valamit arról, hogy milyen életet is élnek valójában. Ismerjük őket, a gondolataikat, mégis csak ritkán tudunk bepillantani a politikusi imázs mögé.

Ezért különleges az, hogy most egy apró pillanatra megláthattuk Márki-Zay Pétert az embert.

Most viszont, hogy a koronavírus őt is karanténba kényszerítette, van ideje másra is a politizáláson kívül.

Mostanában nem sokszor, de azért vannak ilyen pillanatok is

– írja a fotóhoz, amin éppen a kutyáival játszik.

Könnyfakasztó dologról beszélt Lang Györgyi – megszakad a szív

Fotó: Színházi Kritikusok Céhe facebook oldal

Ilyen az igaz barátság, ami mindenen átsegíti az embert.

Nagyon nehéz helyzetben van az énekesnő, ugyanis novemberben sztókja volt. Lang Györgyi eddig is kerekesszékben ült szklerózisa miatt, a sztrók azonban rontott az állapotán, és jelenleg csak a bal kezét tudja mozgatni.

Az énekesnő azt mondta, napi 24 órás kezelésre szorul – erről beszélt a Klubrádió Ötös című műsorában Falusi Mariannak.

Azonban az egyik legjobb barátja Kulka János mindvégig mellette volt és segítette.

Kulka János segít Lang Györgyinek újra beszélni tanulni az énekesnő novemberi sztrókja után, akivel korábban együtt vezették a műsort.

Kulka és Lang évtizedekkel ezelőtt egy pár voltak, és a barátságuk azóta is megmaradt. „Sorstársak vagyunk” – mondta Lang sztrókja után Kulka, hozzátéve, „minden héten szombaton és vasárnap jövök ebédre”.

Falusi Mariann a műsorban azt is megjegyezte, Lang Györgyit ugyanúgy az Amerikai úti idegsebészeten ápolták, ahol Kulka Jánost műtötték és kezelték.

24.hu nyomán

Az MSZP-s Horváth Csaba úgy Orbán orrára koppintott, ahogy azt tanítani kellene

Zugló szocialista polgármestere mesteri módon koppintott Orbán orrára aki szokásához híven saját kudarcai elől mások háta mögé akart bebújni.

Szokásos pénteki propagandaadásában Orbán Viktor miniszterelnöknek a műsorvezető már az elején feldobott egy magas labdát, mondván, az ellenzék támadja a koronavírus-járvány elleni védekezést, amire  miniszterelnök úgy válaszolt, 

a vírusnak nincs párttagkönyve,

és ahogyan Magyarországon támadják a védekezést, sértő az orvosokra és az ápolókra nézve. Az egészségügyi rendszer mindent megtesz azért, hogy segítsen a betegeknek.

Az oltás megszervezése mindenhol jól halad – fűzte hozzá –, egyetlen magyarnak sem kell szégyenkeznie az egészségügyi rendszer miatt.

Ezt kommentálta közösségi oldalán Horváth Csaba szocialista polgármester az alábbiakban:

Orbán Viktor szerint ahogy Magyarországon támadják a koronavírus-járvány elleni védekezést, az sértő az orvosokra és az ápolókra nézve.

Szerintem az sértő, hogy a Fidesz-kormány a borzalmas és felelőtlen járványkezelésével rengeteg honfitársunk halálát okozta.

Sértő, nem csak az orvosokra és az ápolókra, de minden magyar emberre nézve, hogy romokban hever az egészségügy, hogy mocskosul kihasználja a dolgozókat, akik egyáltalán nincsenek megbecsülve!

Ezen változtatni kell, mégpedig az Orbán-kormány leváltásával!

Márki-Zay: “Ismerjük Orbán gonoszságát”

Miközben a közvéleménykutatások a mi előnyünket mérik, az emberek többsége mégis Fidesz győzelemre számít.

Ennek a jelenségnek a magyarázata lehet, hogy az óriási állami pénzköltések, a mindenhonnan ömlő kormányzati propaganda csalja meg a választók érzékeit.

Illetve létezik egy másik magyarázat, ami azzal számol, hogy a Fidesz krumpliosztással, buszoztatással, tömeges átjelentkezéssel, szavazatvásárlással, próbál majd szavazatokat szerezni.

Ismerjük Orbán gonoszságát és elszántságát, ebben is van logika.
Azonban szeretnék mindenkit megnyugtatni.

A Fidesz ellőtte a puskaporát, és még így sem tudta átvenni a vezetést a kutatásokban. Illetve jó hír, hogy az Európai Parlamentben 60 képviselő sürgeti a tavaszi országgyűlési választások fokozott ellenőrzését.

Minden szavazókörben ott leszünk, nemzetközi megfigyelők fogják kísérni Orbán minden lépését. A választás így sem lesz kiegyenlített, hiszen hatalmas anyagi előnnyel rendelkezik a Fidesz, a közmédia jogellenesen működik, és a választás szabályait magukra szabták.

Ez nem igazságos verseny, hanem a jogainkért, az életünkért folyó küzdelem. De többen vagyunk, igazunk van, és el fogunk indulni felfelé!

Brüsszel szerint választási csalásra készülnek? – Vizsgálat lesz!

Kedden 62 európai parlamenti képviselő írt levelet az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (EBESZ/ODIHR) igazgatójának, azt kérve, hogy a szervezet küldjön teljes körű választási megfigyelő missziót az áprilios 3-i magyarországi parlamenti választásra.

A Népszavához eljuttatott levélben a politikusok azzal az aggodalommal magyarázzák ennek szükségességét, hogy a választások „nem a legmagasabb szintű demokratikus normák szerint” fognak lezajlani.

„A választási megfigyelők már eddig is jelentős aggályokat fogalmaztak meg a 2018-as magyarországi választások tiszta lebonyolításával kapcsolatban.

Orbán Viktor miniszterelnök azóta is következetesen támadja a demokráciát hazájában.

Független megfigyelőkre van szükségünk, hogy tudjuk, mi történik Magyarországon idén tavasszal. A választási manipulációk masszívan károsítanák az európai demokráciát.

Az Európai Unió csak akkor demokratikus, ha a demokrácia minden tagállamban működik”- nyilatkozta az egyik aláíró, a német zöldpárti Daniel Freund.

Az EP-képviselők szerint a helyzet tovább romlott a 2018-as választások óta, amikor is az EBESZ korlátozott megfigyelő missziója megállapította, hogy „a megfélemlítő és idegellenes retorika szűkítette a valódi politikai vita terét, korlátozva a választókat abban, hogy teljes tájékozottság birtokában dönthessenek”.

A kormány által a közvélemény tájékoztatására szánt kampányokra fordított túlzott kiadások pedig “jelentősen veszélyeztették a jelöltek lehetőségét arra, hogy egyenlő feltételek mellett versenyezzenek”.

A választási megfigyelők megállapították „az átláthatóság általános hiányát” és szóvá tették „az erősen polarizált és kritikai elemzést nélkülöző” médiatudósításokat.

„Mindezek fényében úgy gondoljuk, kulcsfontosságú, hogy a magyar választási folyamat valamennyi jelentős aspektusát nyomon kövessék:

a jogalkotási keretet, a jelölt- és választói regisztrációt, a kampányt, a média szerepét (beleértve az átfogó médiafigyelést), a választási adminisztrációt, a választási viták rendezését, a nők és a nemzeti kisebbségek részvételét, valamint a szavazás, a számlálás és az adatok összesítésének folyamatát a választás napján, továbbá a választást követő panaszok és fellebbezések ellenőrzését egy teljes körű választási megfigyelő misszió segítségével”

Népszava információ

Baleset történt a budapesti metróban – két szerelvény ütközött

Baleset történt ma hajnalban az M3-as metró vonalán. Az első információink szerint az anyagi kár jelentős, de szerencsére senki nem sérült meg az ütközésben.

Mutatjuk a részleteket:

Utasok nem voltak a szerelvényen, személyi sérülés nem történt – közölte a BKV.

A 3-as vonal Kőbánya-Kispest „kihúzó” szakaszán, utasok által nem használt területen ütközött össze két metrószerelvény, de egy harmadik szerelvény is érintett volt:

benn ragadt az említett területen – írta meg az MTI.

Jelenleg a rendőrség, a közlekedésbiztonsági szervezet és a BKV vizsgálja az eset körülményeit. A keletkezett anyagi kár felmérése folyamatban van.

Hatlamas ellenzéki siker!

Sikerült! Összegyűlt a népszavazási kezdeményezéseink kiírásához szükséges 200 ezernél is több aláírás, melyhez a Magyar Szocialista Párt sok tízezer aláírás összegyűjtésével járult hozzá!

– írja közösségi oldalán Tóth Bertalan MSZP elnök

Mint írja a politikus: Büszke vagyok minden segítőnkre, akik a nehéz körülmények ellenére kint voltak pultokkal az utcákon vagy az irodáinkban várták az aláírókat.

Köszönjük Nektek is, hogy ilyen sokan támogattátok a kezdeményezéseinket! Lefelé lejtett a pálya, mégis sikerült.

Ez annak köszönhető, hogy egységesek vagyunk, együtt dolgozunk a közös célért.
De ez még csak a kezdet. Előválasztás, népszavazás, kormányváltás.

Most ráfordulunk az országgyűlési választási kampányra. Kemény munka lesz, de együtt, veletek sikerülni fog!

Egységben Magyarországért! Magyarország mindannyiunké!

Hidvéghinek elmentek otthonról: Soros György is beszáll a magyar választási kampányba

  1. Hidvéghi: A Soros-hálózat is beszáll a magyar választási kampányba

Szabó Tímea: Megúszhatatlan Varga Judit és Rogán Antal azonnali távozása az Orbán-kormányból

Megúszhatatlan Varga Judit és Rogán Antal azonnali távozása az Orbán-kormányból

A legfrissebb hírek