Ha ezzel a levéllel még idejében foglalkoznak….   “Levél Orbán Viktornak és Orbán V. szüleinek. Tisztelt Orbán Viktor/Viktor! Önnek/Neked írjuk ezt a levelet, azért Önözünk/tegezünk, mert Ön/te is így beszéltél a Testnevelési Egyetemen. Egyikünk 80 éves múlt, másikunk 60 lesz. Sok mindent láttunk, sok mindent megéltünk. Szeretnénk néhány kérdést feltenni Neked. Tizenkettőt. Tisztelt Orbán szülők, egyúttal …

Vasárnap délután 5 órakor tart tüntetést az Oktatási szabadságot csoport, hogy kiálljon az oktatási autonómia mellett. A tiltakozás apropóját az a kedden benyújtott törvénytervezet adja, amely ellehetetlenítené a Közép-európai Egyetem (CEU) működését. A demonstrációt szombat délelőtt hirdették meg, és kevesebb mint 24 óra alatt 8300-an jelezték, hogy elmennek, ez a szám pedig folyamatosan emelkedik – …

Az MSZP kitálalt. A Szeviép ügy, mellyel az MSZP miniszterelnök jelöltjét kívánta lejáratni a jobboldal valójában annyira a jobboldalhoz köthető, mint Orbán Viktorhoz Nárciszkutya. A Fidesz és közpénzen működtetett hazugsággyára annyira le akarja járatni Botka Lászlót, hogy ebbéli erőlködésükben sikerült előkotorniuk a múltból egy színtisztán fideszes cégbotrányt. A Szeviép ugyanis egy Fidesz-cég, ami ezer szállal …

A Fidesz és közpénzen működtetett hazugsággyára annyira le akarja járatni Botka Lászlót, hogy ebbéli erőlködésükben sikerült előkotorniuk a múltból egy színtisztán fideszes cégbotrányt – írja a szocialista párt közleményében, amiben azt üzenték a Fidesznek: “fiúk, ez nagyon nem jött be”. Az MSZP emlékeztet, hogy a Szeviép egy Fidesz-cég, ami ezer szállal kötődik a Fidesz politikusaihoz. …

Victor Ponta volt román kormányfő nagyon jónak és helyesnek tartja a külföldi egyetemek működési feltételeit szigorító magyar törvénykezdeményezést, és bejelentette: jövő héten ő is kidolgoz egy ugyanilyen javaslatot, amelyet a bukaresti parlament elé terjeszt – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál. A szociáldemokrata politikus egy Facebook-bejegyzését ismertető lap magyarázatképpen hozzáfűzte: a magyar kormány kezdeményezése elsősorban a …

Egyetlen BKV-s alkalmazott sem ér kevesebbet, mint bármelyik más közlekedési vállalat dolgozója, ezért az MSZP támogatja a közlekedési vállalat szakszervezeteinek bérköveteléseit. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a Budapesti Közlekedési Zrt. munkavállalói is megkapják ugyanazt a béremelést, amelyet a Volánbusz és a vidéki közlekedési társaságok dolgozói is. Elég volt abból, hogy Orbán Viktor kormánya és a Fidesz másodrendű …

A Debreceni Főpályaudvar projekt sikeres előkészítése és megvalósítása érdekében Debrecen város önkormányzata együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-vel. Az önkormányzat a sikeres megvalósítás érdekében megkezdte a közlekedés lehetséges átszervezését, az abban érintett úthálózatok átépítését. Az egyik sarkalatos kérdés az M35 autópálya Debrecent elkerülő szakaszának megépítéséig történő forgalom átvezetésének megoldása. A megtett intézkedések …

Az MSZP elnöke szerint pártja 2018-ban meg fogja nyerni a választást. Molnár Gyula kedden Sopronban, sajtótájékoztatón kiemelte: bízik abban, hogy a Fidesz leváltható, az ország pedig megjavítható. A politikus hozzátette: a választási győzelemre igazi esély akkor van, ha közösen indulnak az ellenzéki pártok a Fidesz és a Jobbik ellen, közös miniszterelnök-jelölttel és közös listával. Aki …

Az új emberek új megközelítéseket is jelentenek – mondta az Egyesül Államok ideiglenes budapesti ügyvivője. David J. Kostelancik aki ma Szegedre látogatott, találkozott az egyetem vezetőivel, Botka Lászlóval, valamint diákokkal is. David Kostelancikot az egyetem Dugonits téri központi épülténél Nagy Katalin, a nemzetközi ügyekért felelős rektori főmegbízott fogadta. A vendégről több fotó is készült a …

A több mint öt éves hagyománynak megfelelően, az MSZP Hajdú-Bihar megyei 3. sz. választókerület szocialistái, szimpatizánsai és a megyei nőtagozat tagjai  2017. március 26-án —a hónap utolsó vasárnapján–11.00 órától meleg ebéddel várták a nehéz sorsú embertársaikat Debrecenben, a Petőfi téren.  A szociális ellátórendszer hétvégén pihenőnapokat tart, pedig a szegény ember is szeretne hétvégén, legalább egyszer …