Facebook bejegyzésében tette közzé az alábbi megható sorokat az ismert műsorvezető.

Ellenzékben semmi sem volt drága a Fidesznek ahhoz, hogy hatalmat szerezzenek, mint ahogyan kormányon sem drága semmi, hogy megtarthassák azt. Ez az a közlemény amivel ha kell plakátoljuk tele a várost, mert rávilágít arra, milyen is a Fidesz valójában.

Simicska Lajos akinek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Fidesz hatalomra jutott, hiszen a vállalkozó építette fel a Fidesz gazdasági hátországát a G-nap óta nemigen szólalt meg. Most azonban ismét hosszabb nyilatkozatot tett, amire érdemes felkapni a fejünket.

A másodfokú bíróság jogerősen két év szabadságvesztésre ítélte az ismert színművész fiát, akinek nem ez volt az első összeütközése a törtvénnyel.

Nos igen. Hányan szembesültünk azzal a problémakörrel életünk során, amikor is vettünk egy vadonat új telefont. Nem, persze hogy nem akartunk, de hát az előző elromlott. Aztán húztuk halasztottuk a vásárlást, pedig már lassan bekapcsolni sem lehetett a digitális bilincsünket, ami azoknál akik mondjuk facebook felhasználók sok esetben hozzánő a kezükhöz. Hányan szembesültünk az okos …

Távozik posztjáról az ember, akinek pályafutása alatt sosem látott botrányokat élt meg az a köztestület, amely a választások tiszta lebonyolításáért felelős.

Amikor még csak azzal kampányolt miniszter úr – tiszteletem – hogy a tízparancsolat voltaképpen a legtöbb betegséggel szemben megvéd, sejtettem, hogy baj lesz, ha egy ilyen embert teszünk a haldokló magyar egészségügy élére, feltéve persze ha előre megfontolt eutanázia a cél és hagyjuk csendben kimúlni Magyarország állatorvosi lovát.

A szocialista Szanyi Tibor nevével fémjelezve egy hír jelent meg az mszp.hu-n. Úgy tűnik a szocialisták nem akarnak tovább “teszetoszáskodni”.

Csak a korlátolt és fantázianélküli elmék nem bírják felfogni némely reklám hasznát. Ők azok, akik pénzkidobásnak tartották valaha a “Cipőt a cipőboltból!” hirdetéseket, és most ugyanők hőbörögnek, hogy mi a jó istennek költ a Paksi Atomerőmű -állami vállalat lévén közpénzből- két év alatt 2,2 milliárdot önmaga reklámjára. Rá akarnak beszélni, hogy csakis paksi atomenergiát fogyasszak, …

A demokrata politikus, volt műsorvezető Vágó István újabb hazugságról rántotta le a leplet nyilvános közösségi jegyzetében.