Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Életének 75. évében hosszú betegség után budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap vasárnap az MTI-vel.

Vajna András György, Andrew G. Vajna 1944-ben született Budapesten, hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke. 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos volt.2018-ban Magyarország 14. leggazdagabb és 5. legbefolyásosabb személyének minősült.

1956-ban családjával együtt hagyta el Magyarországot, Kaliforniában folytatott tanulmányokat, mielőtt belevetette magát a filmiparba. 1982-től hívta életre az Amerikai Filmpiackutató Társulást, elnöki posztját maga foglalta el. Produceri filmográfiája A csendestárs című alkotással kezdődött.

Nevéhez fűződnek a Rambo filmek, A csendestárs, a Vörös Zsaru, a Total Recall, a Terminátor filmek, az Elemi ösztön, a Die Hard, Evita, az Amerikai rapszódia, a Dredd bíró, a Skarlát betű, a Miniszter félrelép, a Szabadság szerelem, egyebek mellett.

A filmes szakember és kormánybiztos az Indexnek adta utolsó interjúját. Akkor elmondta, a felröppenő pletykákkal ellentétben, miszerint kormányzati támadás alatt állna, szó sincs, hiszen állandóan hozzák a dicsőségeket az országnak, kinevezése óta a magyar filmek több mint 300 nemzetközi díjat zsebeltek be.

A Magyar Időkben vagy a Pesti Srácokon megjelent egy-egy támadó cikkre azt mondta, inkább nem érti, értelmetlen butaságokat írnak. Ha valaki veszi a fáradtságot, és tényleg belenéz egy kicsit ebbe a szakmába, nem ír le ilyeneket, vagyis hogy neki nincs érzéke és kedve a magyar történelmi filmkehez – mondta.

Az interjúból kiderül, hogy Nemes Jeles László Napszáltája nem nyerte el a tetszését, de adott egy esélyt az Oscar-nyertes rendezőnek.

Vajna azt is elárulta, hogy kormánybiztosi munkájáért nem vesz fel fizetést, mert szeretetből csinálja. Barátjával, Arnold Schwarzeneggerrel ért egyet, aki szerint a sikerhez vissza is kell adni. Ő az ingyenmunkával ezt csinálja, ez a magyar küldetése – mondja.

 

Forrás: 1668 óra


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: