Czeglédy Csaba - Fotó: nyugat.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma megint jogerősen pert nyertem az egyik állampárti hazugsággyár, most történetesen az Origo ellen.

Már nem is számolom, hogy hányadik pernyerésem ez ellenük. Nem igaz, hogy kárt okoztam a munkavállaló fiataloknak, főleg nem ezernek – írja személyesen Czeglédy Csaba néhány napja indított hivatalos Facebook-oldalán.

“Egyébként éppen itt lenne az ideje annak, hogy a bíróságok észrevegyék, hogy gyakorlatilag megszűnt a sajtó sokszínűsége, a sajtó nagyobb része központi – és egyértelműen kormánypárti – irányítás alá került.

Az Origo propaganda feladatokat lát el, szócsőként funkcionál, ezért is szürreális, amikor a perekben az Origo azzal védekezik, hogy csak a sajtótörvény alapján eljárva a nyilvánosságot tájékoztatja, a nyilvánosságnak pedig joga van tájékozódáshoz.” – írja Czeglédy, majd hozzáteszi:

“Csakhogy az Origo a hamis hírek egyik központi gyártója, akire aztán a többi, központi irányítás alatt működő kormánypárti sajtó – a közmédiát is ideértve -hivatkozik. Semmi oknyomozás, semmi kritikai él, semmi hallgattassák meg a másik fél elvének érvényre kerülése – semmi, ami egy munkavállalói csoportot szerkesztőséggé tenne.”

 Csakhogy az Origo a hamis hírek egyik központi gyártója, akire aztán a többi, központi irányítás alatt működő kormánypárti sajtó – a közmédiát is ideértve -hivatkozik. Semmi oknyomozás, semmi kritikai él, semmi hallgattassék meg a másik fél elvének érvényre kerülése – semmi, ami egy munkavállalói csoport szerkesztőséggé tenne.

Aki pedig nem sajtóként működik, alaptalanul hivatkozik a Sajtótörvényre.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: