Erre az ordas nagy hazugságára nagyon ráfizethet a kormányoldal


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Szép dolog a hazugság, sok esetben az igazság dísze, de ciki akkor ha kiderül. Súlyos árat fizethet a jobboldal a most napvilágot látott információk miatt.

Fenekestől felfordult a magyar belpolitika. Sok esetben elemzők elmondták, azonban nem hittünk nekik. A Nemzeti Együttműködés Rendszere kártyavárként omolhat össze, mert ezt a monolitnak tűnő hatalmas tákolmányt egyetlen szikra a földbe döngölheti. Nagyon úgy néz ki, hogy a szikra eljött.

A Rabszolgatörvény és a körülötte támadt népharag új lendületet adott az ellenzéki szavazóknak és összekovácsolta az ellenzéki pártokat. Az MTVA-ban lezajlott botrányos képsorok pedig bebizonyították, mennyire silány és kisstílű ez a hatalom. Mindeközben persze mindent megtesz a propagandasajtón keresztül hogy elhiteltelenítse az ellenzéket.



És itt álljunk meg egy pontra. Mert annál nagyobb fegyvertény nem is kerülhet az ellenzék kezébe, mint mikor a lejáratására kieszelt hazugságok lelepleződnek.

Emlékszünk még a Kossuth téri szánkókra és a megdobált karácsonyfára, melyet a kormánysajtó “keresztényellenes” megmozdulásként aposztrofált. Na meg a hőzöngő “Soros-bérencekre” akik felgyújtották a szegény gyerekeknek karácsonyra szánt szánkókat, melyek az Ország Karácsonyfája körül voltak elhelyezve?

Nos kiderült az igazság! 

Az Index.hu rántotta le a Fidesz legújabb propaganda hazugságáról a leplet, ugyanis kiderült, hogy a Kossuth téri karácsonyfa alatt álló szánkókból nem lett karácsonyi ajándék, hiszen még most is ott állnak. Vélhetően csak dekorációs elemek voltak.

A Fidesz meséje szerint Karácsonyi ajándéknak szánták szegény gyerekeknek, de mégis még mindig a Kossuth téri karácsonyfa körül állnak azok a bizonyos szánkók, amelyek a kormányzati nyilatkozatokban az ellenzéki randalírozások szimbólumaként kerültek a sajtóba- számolt be az index.hu

A portál arról is ír, hogy a december 13-i ellenzéki tüntetések idején ugyanis néhány tüntető megrongált a kb. 50 kihelyezett szánkóból egy pár darabot, a többi teljesen épp maradt. A Fidesz és a kormányzati média szerint ezeket a szánkókat karácsonyi ajándékként adták volna rászoruló gyerekeknek. – írja a HírHugó.

Nos ez pedig azt jelenti, hogy megint hazudott a kormányoldal. Valóban aggályos lett volna, ha szegény gyerekek adományát rongálták volna meg tüntetők. De mint kiderült ez egy aljas kis, jól megkomponált hazugság.

Kell ennél nagyobb hitelesítő tény az ellenzék követeléseinek alátámasztására?

Persze az erőszak és a rongálás nem fér bele. Mindenkit a békés tüntetésre szólítanak fel az ellenzéki pártok és vezetőik. Na de kérem. Se szegény gyerekek szánkója, se “Soros-csürhe”? Béna kacsaként próbál politizálni a kommunikációs térben a Fidesz és jó hír, eddig vesztésre állnak.

 

 


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

A BalraMagyar 100%-ig független a kormánytól.



Ahhoz, hogy fennmaradhassunk nekünk is szükségünk van az Önök segítségére. Más portálokkal szemben azonban nem pénzt kérünk, mert nem pénzért csináljuk. Viszont kérjük, hogy kövesse facebook oldalunkat, hogy híreink eljuthassanak Önhöz, így portálunk is fennmaradhat. Köszönjük!


Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük