A népszerű riporter az utóbbi időben elbújva a nyilvánosság elől egyedül él, ha pedig valakivel szóba elegyedik, a magánéletéről igyekszik nem beszélni.
Most azonban a Nők Lapjának őszintén vallott önmagáról, hiszen régi kollegája, az örökifjú Szilágyi János készített vele interjút.
– A magány nem összekeverendő az egyedülléttel, amit viszont kifejezetten kedvelek. Időnként három-négy napig ki sem mozdulok a lakásomból, eközben remekül megvagyok magammal. Sokat olvasok meg telefonálok, mialatt a háttérben megy a rádió vagy a televízió, amire többnyire csak akkor kapom fel a fejem, ha valami szörnyűséget adnak. Mondhatom, gyakran kapom fel a fejemet. És újabban televíziós műsorokat is gyártok – mesélte a hetilapnak Friderikusz, aki még a barátainak sem mutatja meg a műsorterveit.
A riporter nehezen nyílik meg az embereknek, ez a tulajdonsága pedig egészen gyerekkoráig nyúlik vissza.
– Többnyire befelé élek, ugyanis nagyon fantáziadús és gazdag a belső világom. Már gyerekkoromban is – manapság úgy mondanák – autistagyanús attitűdökkel rendelkeztem, ugyanis napokig képes voltam egyedül játszani, rajzolgatni, de leginkább mélázni. Ennek a mai megfelelője talán az, hogy szinte sosem fekszem le éjjel kettő-három előtt, mert mindig van valami, amit még el kell olvasnom, ki kell jegyzetelnem vagy végig kell gondolnom. Ülök hát egy karosszékben vagy egy kanapén, előttem esetleg egy kis pohár abszint vagy legújabban néha diólikőr, valami szép zene szól, és az égvilágon nem csinálok semmit, csak elmélkedem ezen-azon.
Hol? Melyik csatornán vagy látható? – tette fel a kérdést Szilágyi.
– Egyiken sem, csupán a „sajátomon”. Ezek az adások, pontosabban műsorötletek pusztán az én fejemben léteznek, amiket aztán szinopszisszerűen leírok, mégpedig olyan alapossággal, hogy még a műsor részletes költségvetését is elkészítem. Miközben természetesen magamat mulattatom ezekkel. Legalább 35-40 ilyen „kész” műsorom van már dossziéban.
Forrás: Nők Lapja
