tartós élelmiszer - Fotó: Promenad.hu
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A rászoruló millióknak támogatásra lenne szükségük, nem arra, hogy ellenséget csináljanak belőlük. Az MSZP ezért nekik segít. 

Az MSZP idén is elindítja országos karitatív akcióját, amelynek során az adventi időszakban tartós élelmiszereket, játékokat és tisztítószereket gyűjtenek nehéz sorsú embereknek – jelentették be az ellenzéki párt országgyűlési képviselői szombaton sajtótájékoztatón.

Gurmai Zita a Kossuth téren felállított karácsonyfa előtt újságíróknak azt mondta, hogy az ételosztás és a szegények segítése a hatalommal való szembenállás jelképe lett ma Magyarországon, mert a Fidesz gyűlöli a gyengéket, a nincsteleneket és a rászorulókat, ugyanis ők azt mutatják meg, hogy a kormánypárt hazudik.

Az MSZP nőtagozatának elnöke szerint egy ilyen országban mindennél jobban szükség van a segítségre, az emberségre és a szolidaritásra, ezért – mondta – az MSZP nőtagozata idén is megszervezi hagyományos, országos karitatív akcióját.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányának elnöke elmondta: az MSZP tavaly karácsony előtt egy tonna tartós élelmiszert tudott szétosztani a rászorulók között, idén pedig ezt szeretnék megduplázni. Hozzátette: az akcióval kapcsolatos információk a www.mszp.hu/segitunk oldalon megtalálhatók.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: