Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nyílt levélben üzent a politikus a leghitványabbaknak.

Ki ne ismerné az internetes trollokat. A troll az internetes szlengben olyan személy megnevezése, aki provokatív, ingerlő módon, tárgyhoz nem tartozó üzenetekkel bombáz egy online közösséget (például internetes fórum, chat, blog, levelezőlista), vagy személyes hitbeli meggyőződését ellentmondást nem tűrő, pökhendi erőszakossággal sulykolja, azzal a konkrét szándékkal, hogy más felhasználókból heves reakciókat provokáljon ki, vagy más módon zavarja, lehetetlenítse el a témába vágó eszmecserét.

S mint ilyen az internet egyik legkártékonyabb lakója is a troll. De van ennél egy alávalóbb fajta a fizetett provokátor. Nos nekik üzent Ujhelyi nem is akárhogyan!

Barack Obama korábbi amerikai elnök mondta nemrég a félidős választás kampányában – amikor egy Trump-hívő hangos bekiabálásokkal igyekezett megzavarni a beszédét -, hogy igazán nem érti a jelenlegi elnöki hatalom támogatóinak dühét és frusztráltságát, amivel az egyébként ellenzékbe szorult politikai ellenfeleiket támadják.

Hiszen, az ő „emberük” van az elnöki székben. Minden úgy alakul, ahogyan ők szeretnék. Mégis megállás nélkül kiabálnak, dühöngenek, harcolnak. Ezek szerint mégsincs minden rendben, ha folyamatos támadásra és hőzöngésre van igény.

Ugyanez igaz a nemzeti együttműködés rendszerének trollválogatottjára, amelynek tagjai hol a habonyi propaganda által megtévesztve, őszinte hittel, hol nyilvánvalóan fizetett Fidesz-alkalmazottként ütik dühösen a klaviatúrát.

Mindegy, hogy éppen mi a téma, hogy miről szól egy közösségi poszt, hogy épp egy – például a magyar fiatalok életét segítő kezdeményezésről van-e szó – a trollok jönnek és hazaárulóznak, gyűlölködnek, személyeskednek. Miért ez az őrült frusztráltság? Miért ez az őrült feszültség? Nem veszik észre, hogy a kormányzati gyűlöletgyár függővé vált fogyasztói lettek?

Az elmúlt héten jelentkeztem rendhagyó videósorozatom, az Európa Taxi újabb epizódjával. Ismeretlen, tisztességes emberek, fiatalok és idősek szálltak be a kisbuszunkba, hogy Magyarországról és Európáról beszélgessünk.

Kritikusan és önkritikusan. A narancsos kommenthuszárok persze máris versenyt futottak a leggyorsabb hazaárulózó címéért és – ahogy egy visszatérő trollunk tette például – egyszerűen „betegszállítónak” titulálta az Európa Taxit.

A stílustalan személyeskedést soha nem tűrtem, azonban a csipkelődő vitának, az érvháborúnak és a véleményütköztetésnek nemhogy nagy híve, de edzett földharcosa is vagyok. Ezért a mai napon rendhagyó „trolljáratra” hívtam a gyakorlott kommenthuszárt: jöjjön ki a fényre a klaviatúra mögül, vitázzunk élőben és érdemben egy következő Európa Taxiban.

Én eddig sem ugrottam el a vitától, most sem teszem.

A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Kétszáztizenkilencedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: