MTI Fotó: Kovács Attila
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egész egyszerűen zseniális a történet.

Nagy hangon teleharsogták a sajtót és egyetlen egy plakáthelyet sem hagytak szabadon annak érdekében, hogy közöljék a magyar lakossággal egyetlen egy idegen kultúrájú embert nem fognak beengedni széles-e hazába.

Azóta tudjuk, hogy úgy osztogatták a letelepedési kötvényeket, mint nyári télapó az úszószemüveget, de mégis a legszimbolikusabb a bukott, korrupt macedón miniszterelnököt.

Gruevszki megkapta hivatalosan a menekültsutászt.

A bevándorlási hivatal szerint ugyanis fennállnak a körülményei annak, hogy megadhassa a Magyar Állam a menekültstátuszt egy sokak szerint bűnözőnek.

Úgy tudni, a hatóság megalapozottnak tekinti Gruevszki félelmét, hogy hazájában veszélyben lenne az élete, ugyanis a hatóságok nem biztosítanának neki védelmet, hiszen a kormány – amely a macedón hatóságokat is irányítja – nem demokratikus lépésekkel kívánja korlátozni és elvenni a volt miniszterelnök személyes szabadságát.

Mindezzel szemben az igazság az, hogy Gruevski kormányfőként leépítette a jogállamot, korlátozta a demokráciát, a szabadságjogokat, kemény önkényuralmi rendszert épített ki Macedóniában. A legutóbbi választást elvesztette, szocialista vezetésű, a jogállam és a demokrácia iránt elkötelezett kormány kapott a választóktól bizalmat.

Bíróság elé nem politikai nézetei miatt került, hanem azért, mert 200 millió forintnak megfelelő összegért vásároltatott magának egy páncélozott Mercedes gépkocsit. A vád nem a gépkocsi kirívóan magas árára hivatkozott, hanem arra, hogy az összeg egy részét saját zsebbe visszakapta, ami viszont egy jogállamban egyértelműen korrupciónak számít.

Szóval mindezek alapján elmondható, hogy nem más kultúrájú a volt macedón miniszterelnök, mint a mi államunk. 

Ez vagy egy beismerése annak, hogy kormányunk korrupt, vagy szimplán szembeköpték magukat a döntéssel. A választ az olvasóinkra bízom.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: