Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Azt gondolom, Bródy Jánost nem kell sokaknak bemutatni. Egész élteművével és munkásságával állt ki mindig a demokratikus értékek mellett.

Minden dalában ott van az a világ, amelyben mi ellenzékiek hiszünk. Kiállásával és szavaival pedig bebizonyította, igen is van nemzeti érzés és érzelem is a politika baloldalán.

Noha egy művész nem feltétlenül kell, hogy politizáljon, azt gondolom a mai Magyarországon bűn az, ha egy művész nem politizál. Bródy pedig bizony politizál. Persze ne keverjük mindezt pártpolitikával. Ugyanis dalaiban értékekről és közügyekről beszél.

Bródy János legújabb izgalmas dalának klipje egyszerű, de hatásos eszközökkel operál, bizonyítva, hogy rezignált nyuggerként sem gondolkozik még a visszavonuláson.

A Ráadás koncertek sikerén túl a Kirschner Péter által vezetett társaság – a korkülönbség ellenére – jól illeszkedik az őszülő Mester zenei elképzeléseihez, aki sajátos jelenlegi stílusára az “alternatív retro” kifejezést találta leginkább kifejezőnek.

Az új dal szövege minden kétség nélkül már a költészet határait súrolja, és reméljük, hogy nagyszerű dalszerzőnk nem nyugszik addig, amíg össze nem állít egy újabb albumot mindannyiunk örömére és vigasztalására.

Mikor világra jött Budapesten
már írták a törvényeket
Melyek kimondták róla, hogy másokkal
egyenlő nem lehet

És a hátsó padban ülve
kellett megtanulnia
Hogy az igazság szabaddá tesz
de neki nem lehet igaza

És látta, hogy miként vadult meg
sok elbódított fiatal
Amikor délibábot festett az égre
az ősi dicsődiadal

És hiába szólt: Hé, emberek
a szakadék felé megyünk
Az volt a válasz: Áruló
ki nem tart most velünk

Lesz ez még így se, mondta
én nem tartok veletek
S komédiának nézte
a tragikus helyzetet

Lesz ez még így se, mondta
és keserűn nevetett
Aki a hazáját nagyon szerette
de kit a hazája nem szeretett

Szerette volna hinni
mikor az ország felszabadult
Hogy egy szebb jövő felé tart
és nem tér vissza a múlt

De homlokán volt a bélyeg
hogy másként gondolkodó
Egy szabad szellemű polgár
aki sose lesz alattvaló

Lesz ez még így se, mondta
én nem hajtok fejet
Vétkesek közt cinkos
és néma nem lehetek

Lesz ez még így se, mondta
de nem menekülhetett
Aki a hazáját nagyon szerette
de kit a hazája nem szeretett

És a szakadék szélén állva
megint szól a harsona
Ez a világ, a lehető
világok legjobbika

És áruló, ki a szebb jövőt
másként képzeli el
És ellenség lesz mindenki
aki kételkedni mer

Lesz ez még így se,
ideje észhez térnetek
Aki a bálvány körül táncol
azon én nem segíthetek

Lesz ez még így se, mondta
és keserűn nevetett
Aki a hazáját nagyon szerette
de kit a hazája nem szeretett


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: