Úgy áll a helyzet, hogy Magyarország egyre távolodik attól a helytől, amiről álmodtunk.
Volt egy álmunk. Volt egy álmunk egy roszágról ahol szeretnénk élni. Politikai oldaltól függetlenül vannak olyan egyetemes emberi értékek, amelyeket mindannyian vallunk. Vagyis kellene hogy valljunk.
Számomra döbbenetes és elfogadhatatlan az, hogy hatósági eszközökkel, a legrosszabb időket idéző módszerekkel üldözik hazánk legelesettebbjeit. Igen a hajéktalanellenes-törvényről van szó.
Úgy áll ugyanis a helyzet, hogy be lett tiltva az életvitel szerűen az utcán való élés. No nem úgy ahogyan azt meg kellene oldani. Egy fia bérlakás sem épült, nem arról van szó, hogy a kormány időt és energiát nem kímélve megoldotta volna a magyar lakhatási vállságot. Nem, nem fejleszettek a szociális ellátórendszeren. Egész egyszerűen a törvény erejével betiltották.
Az, hogy a szerencsétlenje, aki elveszítette a lakását most, ha a törvényeket be akarja tiltani hová menjen, senki nem tudja. Mert persze az van, hogy az elhelyezés nélküli kilakoltatások mennek ezerrel, közben pedig a rendőr büntet ha az utcán élsz, csodás egy megoldás nemde?
Ráadásul a legutolsó megmaradt vagyontárgyait is elkobozhatják az embertől és elégethetik a törvény emberei. Nos nem véletlen talán, hogy miközben a két hét alatt rendbetett közbiztonság éppen egy toronyház tetjéről ugrik a mélybe és vet véget önkezével életének, mert hát Pintér rendet tett, aközben a rend éber őrei hajléktalanokat macerálnak.
Egyetlen kép néha többet mond minden szónál. Megvizsgálhatnánk a kérdést egyrészről, másrészről, azonban tegyünk egy próbát nézze meg ezt a fényképet és kommentbe írja le mi jut eszébe erről. Garantáltan ugyanarra fogunk gondolni:
