2018. február 20. Hódmezővásárhely. dr. Márki-Zay Péter független jelölt lakossági fórumot tart. Fotó: Molnár Ádám
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Megkezdődött Lázár János és a Fidesz hattyúdala Vásárhelyen…

A Fideszt még nem alakította ki végső álláspontját arról, hogy tartsanak-e időközi önkormányzati választást Hódmezővásárhelyen – mondta a Népszava érdeklődésére Havasi Katalin, a Fidesz városi elnöke.

A lap annak apropóján kérdezte kérdezte erről a kormánypárti politikust, hogy Márki-Zay Péter, a város független polgármestere bejelentette: pénteken javaslatot tesz arra, hogy a közgyűlés oszlassa fel önmagát. A politikus szerint ugyanis a fideszes többségű testület és a kormánypárt mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse a város gazdálkodását, csak azért, hogy neki ártsanak.

A lap értesülése szerint egy helyi felmérés arra jutott: több képviselői helyet is veszítene a kormánypárt, ha most tartanának időközi választást.

Sokat elárul az is, hogy tegnap este mintegy ötszázan gyűltek össze a városi sporttelepnél, hogy meghallgassák a polgármestert. Márki-Zay szerint ugyanis az ellehetetlenítésére indított akció része az is, hogy az üzemeltető miatt veszélybe került a stadion, pedig rendelkezésre áll a szükséges pénz, és érvényes szerződések is vannak. A városban elterjedt a hír, hogy politikai bosszúból több beruházást Makóra irányítanak át.

Noha a polgármester szerint a stadionra lenne pénz, azt világossá tette, hogy az előző városvezetés miatt óriási pénzügyi teher nyomja a várost.

Havasi Katalin azt mondta, soha olyan stabil nem volt a város költségvetése, mint most. Márki-Zay Péter szerint azonban a fideszesek féligazságokat ejtenek el, és nem teszik melléjük, hogy az önkormányzatnak az év végéig 7-8 milliárdos fizetési kötelezettsége lesz – írja a lap.

A Fidesz még nem döntött arról, támogatja-e Márki-Zay javaslatát, Havasi Katalin úgy vélekedett: bár sokan csalódtak a jelenlegi városvezetőben, és biztos abban, hogy nem választanák meg újra, ő maga mégsem látja értelmét az időközi választásnak. Azért nem, mert az új közgyűlés csak jövő februárban állhatna munkába, miközben októberben helyhatósági választások lesznek.

Hogy mennyire feszült a helyzet a városban, az is jelzi, hogy nemrég kiszivárgott egy levél, amelyben Lázár János volt kancelláriaminiszter, a térség országgyűlési képviselőjének a sajtósa kiadta az ukázt a fideszeseknek, hogy senki nem nyilatkozhat pozitívan a helyi közügyekről, nehogy az emberekben az a benyomás alakuljon ki, hogy jól mennek a dolgok által vezetett Hódmezővásárhelyen.

“biztos abban, hogy nem választanák meg újra, ő maga mégsem látja értelmét az időközi választásnak.” Ezzel mindent elárult, hogy be vannak szarva, hogy elveszíthetik a semmit tevés, csak károkozás melletti jól jövedelmező állásukat, a többi már csak rizsa.

Úgy fest, kiismertük már Lázár mesterkedéseit, alantas manipulációit, aljas szervezkedéseit, sunyi mosolyát, miközben az emberek hátába nyomja a kést. Átlátjuk mire képes, mik a módszerei, hogyan szolgálja ki minden áron sértődött főnökét Orbánt. Hódmezővásárhely városában ismerték ki a legjobban álságos karakterét, helyi döbrögi uram viselkedését. Jelen állás szerint a Fidesz nem arathat babért ebben a városban. Ez most Lézer Jani hattyúdala.

Forrás: 168 óra / Népszava / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: