Bayer Zsolt - Forrás: nyugat.hu | Fotó: Unger András
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ki kell mondani, az MSZP hullalaza!

Rég láttam ennyire tökösnek a szocikat, de amit az elmúlt idpszakban leművel a párt, nos azt gondolom, hogy a Sargentini jelentés elfogadásának sikere újra lendülettel töltötte meg a kicsit elbóbiskolt szocialistákat.

Folyamatos sikereket aratnak parlamenti felszólalásaikkal és szépen lassan az eredmények is jönnek. Egy ellenzéki polgármesteri széket sikerült is megtartani a XV. kerületben. Az MSZP amely tegnap ünnepelte fennállásának 29. évfordulóját összekapta magát.

Újra aktívak lettek az MSZP helyi szervezetei és ezek közül is a szekszárdi olyat üzent az éterbe, amellyel kiütütte a közfalat. Történt ugyanis, hogy a Fidesz 5-ös számú tagkönyvével rendelkező – mindek nevezzem – publicistája Bayer Zsoltnak már megint sikerült félállat módjára viselkednie.

Az MSZP helyi szervezete Bayer azon kijelentésére reagált, mely szerint:

“Magyarországon él 2,8 millió tisztességes ember, akik a Fideszre szavaztak. A többi rohadt állat nyugodtan takarodhat innen a francba, még beléjük is rúgok kifelé menet , hogy minnél messzebbre repüljenek. Szóval takarodó van picinyeim, ez a mi országuk!”

Erre a minősíthetetlenül alpári megnyílvánulásra a helyi MSZP csak ennyit mondott:

Gyere le Szekszárdra azt megbeszéljük Bélám!

az irodánkat a Mikes utca 4 szám alatt találod!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: