Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz van háttérben? Szét kell őket is verni mint a többi pártot?

Volner János alelnököt kizárhatják a pártból, rendkívüli frakcióülést tartanak péntek délután.

Rendkívüli frakcióülést hívott össze a Jobbik képviselőcsoportja, miután Volner János egy belső körlevélben a Jobbik teljes vezetésének lemondását kezdeményezte. A párt alelnöke azzal vádolta meg Sneider Tamás elnököt és Gyöngyösi Márton frakcióvezetőt, hogy mindenféle felhatalmazás nélkül tárgyalt az LMP vezetésével arról, hogy a két pártot “összegyúrják”.

Volner a hvg.hu-nak azt mondta: a pártelnökségnek fel kell oszlatnia önmagát, mert olyan embereknek kell vezetniük a Jobbikot, akik nem megélhetési politikusok. Az alelnök rendkívüli kongresszus összehívását kezdeményezte, aminek megvalósítása a párt jelenlegi vezetői szerint szinte lehetetlen. Mirkóczki Ádám a hvg.hu-nak azt mondta: Volner János állításainak többség egyszerűen nem igaz.

Az eddig kiszivárgott információk szerint hasonló folyamat indulhat el Volner Jánossal szemben, mint korábban Dúró Dóra ellen indult. Többen kezdeményezni fogják a párt etikai bizottságnál a fegyelmi eljárást megindítását az alelnökkel szemben – Dúrót május végén kizárták a Jobbik parlamenti frakciójából.

Korábban Vona Gábor a HVG-nek adott interjúban beszélt arról, 2015-ben felvetette Schiffer Andrásnak a Jobbik-LMP együttműködést, amiből akkor nem lett semmi.

Vajon jó-e az a Fidesznek, ha a Jobbik még jobban szétesik? Mert az tény, hogy a Jobbikban akkor elvész a centrális erőtér, de az nagyon nem mindegy, hogy miképpen oszlik meg a támogató kör. A Fidesz számára az a legideálisabb, ha a tábor közel 50-50 százalékban oszlik meg, mert akkor semlegesítik egymást a leghatékonyabban a helyi választásokon…

Forrás: HVG / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: