Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán Viktor, Kocsis Máté és Kövér László nem is mert a szocialista politikus szemébe nézni.

Ha van értelme az ellenzéki parlamenti politikának, na ezek a pillanatok azok. A Sargentini-jelentés kapcsán hetek óta mocskolják Ujhelyit a fideszes politikusok. Újra előkerült a hazaárulózás a szocialista képviselővel szemben.

Most azonban a fidesznek szembe kellett néznie személyesen az MSZP politikusával a parlamentben. Már akinek volt ehhez bátorsága. UGyanis Orbán Viktor, Kövér László és Kocsis Máté már nem volt bent az ülséteremben, annak ellenére, hogy az egyik legfontosabb belpolitikai eseményről volt szó.

Főleg úgy, hogy a Sargentini-jelentést elmarasztalni kívánó “ellenjelentést” éppen ők citálták a parlament elé.

Nem jött be Orbán Viktor, abban a kérdésben amiről hetek óta azt halljuk, behozza a parlament elé Magyarország megvédését

– kezdte beszédét Ujhelyi.

Ujhelyi beszélt arról is, hogy az 1956-os események után amikor a Nagy Imre kormány tagjai Strassbourgban tettek jelentést a hazai állapotokról, majd az ENSZ előtt, akkor – a mostani Fideszhez hasonlóan – a kommunista állampárt bélyegezte hazaárulónak a jelentéstevőket. Ezt Ujhelyi szerint remekül eltanulta a Fidesz az egykori kommunista párttól.

Majd hosszú szemelvényeket idézett a Fidesz 2009-es Európa-parlamenti választási programjából és szembesítette a kormánypártokat hazugságaikkal. Amikor a mai jobboldal a propagandasajtójában alkoholista bolondnak bélyegzi Juncker bizottsági elnököt addig többek között 2014-ben éppen Deutch Tamás kampányolt Junckernek a Hősök terén és parádézott Juncker plakátjai előtt.

Tehetetlenségében Deutch amikor szembesítették mindezzel egyes egyedül hosszú percekig zavartan tapsolt.

Beakadt a lemez Deutch kollegánál


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: