Akkorát alázott az MSZP-s önkormányzat a kormányra, hogy szó szerint a fal adta a másikat


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen



Gigahírdetéssel üzent a kormánynak a polgármesteri hivatal.

Mielőtt valaki azt hinné, hogy  apolitikai adok-kapok szokásos posványáról lenne szó, a hírnek van egy óriási meglepetése. Sajnos ugyanis meglepetés számba megy, hogy van egy önkormányzat aki az elvégzett munka után járatja a száját.

Ilyen Budapest XIII. kerületének szocialista vezetése. Dr. Tóth József és az MSZP kirobbanthatatlan a XIII. kerületből és nem véletlen. A szoci városvezetés iskolapéldája annak, hogyan is kell működtetni, építeni sikeresen egy kerületet, még ellenszélben is.

Most azonban nagyon durván kiakadta a honatyák.

„A XIII. kerület felújítja. Az állam nem költ rá, csak használja.”

Nem másról van szó, mint hogy az önkormányzat saját forrásokból felújjított egy iskolát. Illetve megkezdte a munkálatokat. Csak van egy nagy bökkenő.

Az épület – derül ki a 444 cikkéből – 57 százalékban önkormányzati tulajdonban van, 43 százaléka viszont az államé. Két iskola működik benne, a Gyermekház Iskola és a Prizma Általános Iskola és Óvoda, az MSZP-s polgármester, Tóth József vezette XIII. kerületi önkormányzat pedig nyilvánvalóan arra akarja felhívni a figyelmet, hogy bár az épületet fel kellene újítani, az állami fenntartó, a a Közép-pesti Tankerület, illetve az azt felügyelő Emmi nem hajlandó állni a költségek rá eső részét. – írja a 168 óra.

Ha a pénzt a jövőben sem teszik le az asztalra, az azt jelentené, hogy az épület három homlokzatából kettőt felújítva, a harmadikat azonban a jelenlegi, lepusztult állapotában fogják átadni.

Ezért a polgármester a nyílvánossághoz fordult és gigantikus hírdetést tett közzé az épület homlokzatán:

A XIII. kerületi önkormányzat egyébként 644 millió forintot szán a felújításra, ami az összköltségének kétharmada, a tulajdoni arányánál 9 százalékkal nagyobb rész.

Ez egyébként már a munkálatok II. üteme, a fővárosi védettséggel rendelkező épület homlokzatának, tetőszerkezetének és tetőfedésének, valamint nyílászáróinak felújítását végzik el, az épület eredeti homlokzati architektúrájának teljes értékű helyreállításával.


Oszd meg másokkal is, ezzel tehetsz a jobboldali médiatúlsúly ellen

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.