Lázár János - Fotó: Lázár János Hivatalos közösségi oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

De mit szól ehhez a vezér? Hiszen a focit szeretni kell, ugye?

Lázár János mostanában nagyon vicces kedvében van, de ezt a súlyos helyzetet a főnőkének is elmagyarázhatná…

Legújabb videója szerint Lázár János Földeákon járt, ahol egy műfüves pályát adott át, plusz 700 millió forintos támogatásból majd egy sportcsarnok is épülhet a községben. A pálya átadására rendezett eseményen egy férfival beszélgetve kitért Lázár a focistafizetésekre is.

“Tudod, az a legborzalmasabb, hogy van, aki még pénzt is fizet azért, mert rosszul játszik egy csapat. Ez teljes őrület. Ez a világ egyik legnagyobb piramisjátéka: kétballábas focistáknak óriási pénzeket fizetni azért, hogy ott ugrabugráljanak, és semmi eredmény nincs. Elég súlyos helyzet” – mondta a volt Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Azt is hozzátette ugyanakkor, hogy a gyerekek lelkesedése óriási, mivel az utánpótlásban rengetegen vannak.

Arra emlékszünk ugye, hogy Lázár nem most első alkalommal illette kritikával az Orbán-kormány futballügyeit, 2015-ben azt mondta, hogy magyar fociban nincs helye állami pénznek…

Lázár János, aki mert kritikát mondani Orbán baromságaira azért lett kirúgva a kormányból? Az Orbán-kormányban jelenleg csak a hajbókolók, kritika nélküliek maradhatnak tagok?
A diktátorok vesztét leginkább az okozza, hogy elfogynak mellőlük azok akik kritikát mernek mondani az eszeveszett politikájukra…

 

Forrás: MenedzsmentFórum / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: