Fekete-Győr András, a Heti TV Pirkadat című műsorában
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Fekete-Győr írása igen jó…. egy tévedés van benne…

A szegénységi bizonyítvány bizony a mienk is, hiszen a Fidesznek legitim kétharmada van. Lehet azon vitatkozni, hogy milyen számítási és egyéb technikákkal, de több mint kétmillió ember szavazott rájuk. Kicsivel többen, mint ahányan nem mentek el…

Miniszterelnök Úr: Európa nem lehet ellenzékben!

Aki minden egyes nap arra vetemedik, hogy elhallgattassa azokat, akik nem értenek vele egyet, az kritikákat nem, csak talpnyalást kap. Így viszont könnyen pofára lehet esni.

A dolog úgy áll, hogy néhány perccel ezelőtt az európai polgárok által közvetlenül megválasztott Európai Parlament több, mint 2/3-át, beleértve saját pártcsaládját sem sikerült elhallgattatni. 
Európa kimondta: Orbán Viktor és a Fidesz nem demokratikus, nem keresztény, és nem európai.

Miniszterelnök Úr!
Ön gyáva módon velünk, a magyar néppel takarózott, amikor megpróbált elbújni az Ön anti-demokrata kormányzását ért bírálatok elől. Magyarország nem Orbán Viktor, nem a Fidesz, hanem sokkal több ennél. A Sargentini-jelentés Orbán Viktor és a Fidesz szegénységi bizonyítványa, nem pedig Magyarországé.

Ami viszont következhet a jelentés megszavazásából, az viszont már mindannyiunkat érinti. Történelmileg példátlan módon ezzel a döntéssel egy olyan eljárás indul meg, aminek a végén akár Magyarország szavazati jogát is felfüggeszthetik. Magyarul: Elveszíthetjük beleszólásunkat ezeréves otthonunk, Európa jövőjébe.

Miniszterelnök Úr!
Ön meghonosított egy olyan politikai kultúrát, amelyben gátlástalanul, kizárólag hatalomtechnikai megfontolások alapján születnek meg országunk mindennapjait érintő döntések. Ön egy fiatal és magabiztos forradalmárból egy öreg és öntelt hatalomtechnikussá silányodott.
Egy öntelt hatalomtechnikussá, aki elszigetelődött Európában. Aki elszigetelődött politikai pártcsaládjában, az Európai Néppártban. És aki lassan elszigetelődik hazánkban, Magyarországon is.

Miniszterelnök Úr!
Ön és a kormánya nem alkalmas Magyarország európai képviseletére, még kevésbé méltó rá. Az Ön mögött ülő korrupt miniszterek máig nem tisztázták, miből vették a házukat, miért tűnik úgy, hogy több pénzük van, mint amennyit hivatalosan megkeresnek. Önök öltönyös bűnözők, nem európai politikusok, és ezt Európában mindenki látja.

Magyarországnak becsületes emberekből álló európai mozgalmakra van szüksége, akik nem egy kicsi, gyenge és széthúzó, hanem egy nagy, erős és összetartó Európán dolgoznak.
Jövőre választunk!

Európa nem lehet ellenzékben.

Forrás: Fekete-Győr András közösségi oldala / BalraMagyar


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: