Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az LMP a mai nappal végleg  megszűnt ellenzékinek lenni…

A kormány súlyos hibái miatt nem lehet a magyar embereket büntetni – mondta az ellenzéki párt egyedüli társelnöke.

Az LMP arra kéri a párt európai parlamenti képviselőjét, hogy azt szavazatával a holnapi ülésen ne támogassa – mondta Keresztes L. Lóránt, a párt társelnök-frakcióvezetője.

Az LMP országos elnöksége az elmúlt hetekben részletesen, tartalmilag és következményeit tekintve is megvitatta a Sargentini-jelentést, és az abban szereplő, jogállamiságot érintő kritikák, bírálatok jelentős részét megalapozottnak találta. Ugyanakkor az LMP sajnálja, hogy a jelentés sok szempontból felületes és keverednek benne az ideológiai jellegű és a konkrét intézményi kritikák, ami álláspontjuk szerint gyengíti a dokumentumot.

Az LMP szerint a jogállamiságot érintő problémákat hazai, nemzeti szinten kell orvosolni, és a kormány súlyos hibái miatt nem lehet Magyarországot és a magyar embereket büntetni. Ezért az LMP semmilyen olyan eljárást nem tud szavazatával támogatni, aminek lehet olyan végkimenetele, hogy az ország szavazati jogát megvonják – mondta.

Nem Orbán Viktor, hanem Magyarország szavazati jogáról van szó, és elfogadhatatlan lenne, ha Magyarország nem tudná megvédeni érdekeit az uniós költségvetés elfogadása vagy a szabadkereskedelmi egyezmények kapcsán – mondta Keresztes, aki a kormány súlyos mulasztásának tartotta, hogy nem kezelte a jelentésben megfogalmazott problémákat és nem tudott érdemi válasszal szolgálni azokra.

Szerinte a jelentés komoly és súlyos politikai figyelmeztetés a kormány számára, amit az is alátámaszt, hogy sok, a Fidesz európai pártcsaládjába tartozó néppárti politikus már bizottsági szinten is megszavazta a jelentés-tervezetet, és a migráció kérdésben az Orbán-kormánnyal egyetértő osztrák kancellár is úgy nyilatkozott, hogy a jogállamiság tekintetében osztja a kritikákat.

Az LMP elnökségének világos és egyértelmű állásfoglalása az volt, hogy Meszerics Tamás semmiképpen ne támogassa a jelentés elfogadását, és ő ezen belül egyéb körülményeket is mérgelve tudja majd meghozni a döntését.

A párt korábbi társelnöke, Szél Bernadett ugyanakkor azt írta a Facebook-oldalán egy kommentre reagálva, hogy az ő álláspontja teljesen eltér a pártjáétól: ha EP-képviselő lenne, megszavazná a Sargentini-jelentést.

Forrás: BalraMagyar / VS.hu


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: